BalkánUtazó

Ami Budapestnek a Budai-hegység, az a bolgár fővárosnak a Vitosa-hegység. Csak az arányok mások: míg a magyar főváros kirándulóövezetét néhány száz méter magas „hegyek” jelentik, addig a Vitosa igazi magashegység, legmagasabb pontja pedig 2290 méter (Cserni Vruh, azaz Fekete-csúcs). Központi része 1934 óta természetvédelmi terület, ezzel a Balkán egyik legrégebben védettség alatt álló helyszíne.

A Vitosa látványa egész Szófiát uralja, úgyhogy igen szerencsés helyzetben van a bolgár főváros. A belvárostól néhány kilométerre télen síelni és sítúrázni lehet, míg nyáron jelzett turistautakon, gyalogosan vagy kerékpárral fedezhetjük fel a hegyvidéket. A Vitosa tehát minden évszakban az aktív sportolást kedvelők terepe.

 

Nem muszáj azonban „hegyet mászni”: kabinos felvonó is felvisz a hegyre, de a városi tömegközlekedéssel is eljuthatunk a túrák kiindulópontjára. Fenn a hegyen pedig több turistaház és étterem közül választhatunk.

 

A Balkán-félsziget belső részén, a Balkanidák és Hellenidák vonulatai között egy tagolt rögvidék található, amit három részre oszthatunk: a Vardar-övezetre, a Szerb-Macedón-rögvidékre és a Trák-rögvidékre. A Trák-rögvidék a Sztruma, a Meszta és a Marica folyók határolta hegyvidék, amelynek része a Pirin és a Rila mellett a Vitosa is. A rögvidék (így a Vitosa is) főként a földtörténet óidejében lezajlott variszkuszi hegységképződés szülöttje, ám a középidei és harmadidőszak eleji kéregmozgások is alakították, feldarabolták és kiemelték a területet. A hegység fő tömege gránitból áll.

A pleisztocén (jégkorszak) jégmozgások tovább csiszolták, formálták a rögvidéket, de ennek a csipkés formakincsnek elsősorban a Pirin és Rila hegységben lehetünk tanúi. A Vitosa meredeken emelkedik a bolgár főváros fölé, központi régiója azonban egy nagy magasságban húzódó, fennsíkszerű táblavidék.

Az egykori eljegesedésnek azonban a Vitosán is tanúi lehetünk: a mára már eltűnt gleccserek szállította kőtörmelék anyaga (moréna) alkotja a hegység egyik fontos geológiai látnivalóját, a szikla- és kőfolyásokat. Közülük is legnagyobb az Aranyhídnak nevezett, de sok kisebb kőfolyást is keresztezhetünk túráink során.

A magasabb hegyvidékekre jellemző fenyveserdők viszont már csak foltokban lelhetők fel a hegységben.   

 

A hegység megközelítése Szófiából:

 

A 66-os busz a Zooparka (Állatkert) végállomásról indul a hegyre, ami a Vitosa metróvégállomás közelében található. Felső végállomása az Aleko turistaház közelében van. A busz elsősorban hétvégén jár.

A 93-as busz szintén a Zooparka fordulótól indul és a Dragalevci ülőlift a végállomása. Azonban ne tévesszen meg senkit a busz kijelzőjén látható libegő szimbólum: ez a felvonó megszűnt, jelenleg Dragalevciből csak jelzett turistaúton túrázhatunk fel a hegy magasabb régiójába.

 

A városi tömegközlekedés honlapja menetrendekkel: https://www.sofiatraffic.bg/en/common

​

A „Simeonovo” nevű kabinos felvonó viszont viszonylag új és igénybe is vehetjük. Alsó állomása a szintén Zooparka végállomásról induló 122-es busszal vagy a 123-as járattal érhető el.

A kabinos felvonó mellett még két, rövidebb ülőlift működik a hegyen, ezek alapvetően síelőket szállítanak, de a nyári főszezonban a kirándulók kedvéért is bekapcsolják őket. Nyári túráim alkalmával sok sífelvonót láttam a hegy különböző pontjain, de nem tudom, hogy mekkora részük üzemel a téli szezonban.

A felvonókról és a síelési lehetőségekről az alábbi honlapon lehet olvasni (csak bolgár nyelven): https://www.vitoshaski.com/

 

Az alábbi webcímen pedig a bolgár felvonókról (működő és üzemen kívüli kabinos felvonókról és libegőkről) vannak információk (angolul is): http://www.planinite.info/V_pomosht_na_turista/Liftove_ENGL/Lifts-Vitosha_ENGL.htm

Ám nem friss a honlap, mert a korábban említett Dragalevci ülőliftet működőnek írja, ám 2019 nyarán, ottjártamkor az már legalább 2-3 éve üzemen kívül volt!

 

A hegység turistaútjai:

 

A Vitosáról turistatérképet bármelyik szófiai könyvesboltban könnyen beszerezhetünk. Úgyhogy ha ez meg van, irány a hegy!

 

Én a 93-as busz hegylábi végállomásáról, Dragalevciből kezdtem a túrát (ez kb. 800 méteres tengerszint feletti magasságban van). A kitűnően jelzett turistaösvény a Dragalevci-patak völgyében vezet fel minket a hegyre. Többször keresztezzük a megszűnt ülőlift nyiladékát is. Az első pár kilométeren meredeken emelkedik az út, több helyen kiépített pihenők, sőt bivakhelyek szegélyezik az ösvényt. Mellettünk a patak csobog.

Egy kisebb erdei büfé után keresztezzük az Aleko turistaházhoz vezető műutat is, majd újabb jelentős emelkedő izzaszt meg. A sűrűbb erdőből kiérve egy laposabb és ezért láposabb, nedvesebb térséget keresztezünk. A legvizenyősebb részen fapallók segítik a haladást.

Az libegő felső végállomásának üres és egyre inkább málló épülete után kiérünk az erdőből, ami nem is csoda; lassan 2000 méter magasságban vagyunk. Itt a kaptató is véget ér, ez már a Vitosa központi régiójának fennsíkszerű tája. A növényzetet csak törpefenyvesek és vadvirágok képviselik. A festett sávjelzések mellett és helyett a téli időszakban is követhető jelzőrudak jelennek meg.

 

Már kb. 2-2 és fél órája úton vagyunk Dragalevci felől, de még mintegy egy-másfél óra a legmagasabb csúcs, a Cserni Vruh. A fennsíkszerű tájon több hatalmas, glaciális eredetű kőfolyást keresztezünk. A csúcson egy turistaház és annak étterme várja a kirándulókat. A kilátás pedig elsősorban a Rila-hegység irányába lenyűgöző – már ha tiszta időben van szerencsénk.

A városba visszatérhetünk más útvonalon is, például az Aleko turistaház érintésével. A különböző jelzett utakat jól kiépített táblarendszer mutatja be. Ha oda-vissza gyalog megyünk, egy egész napos, fárasztó túrára készülhetünk. Ám a „Simeonovo” felvonóval (amelynek felső végállomása az Aleko turistaház mellett van) vagy a 66-os busszal akár mindkét irányban rövidíthetjük utunkat és a jelentős szintemelkedéstől is megkímélhetjük magunkat – amennyiben erre vágynánk, vagy kevesebb idő áll rendelkezésünkre.