top of page

Maglič vára

Maglič várának romjai
 
A képre kattintva galéria nyílik meg!

A középkori erődítmény Kraljevo városától délre található, attól kb. 20 km-re. A vár az Ibar folyó szűk völgye fölött magasodik. Stratégiai helyszín volt ez, hiszen az Ibar folyó völgyében vezetett az egyetlen karavánút, amely összekötötte a Morava folyó völgyét Kosovo Poljéval. A völgy szerepe ma sem elhanyagolható: itt vezet a Szerbia középső területeit Koszovóval összekötő főút és vasútvonal.

Az erődítmény építésének körülményeiről keveset tudnak a szakemberek. Első írásos említése II. Danilo érsek művéből való, 1337-ből. Ez az írás a középkori szerb történelem egyik legfontosabb forrása. Vannak feltételezések, amelyek szerint I. Uroš építtette a mongol hódítás védelmére, mások szerint Stefan Prvovenčani a Žica és Studenica kolostorok védelme érdekében. Tény, hogy a szerb állam déli terjeszkedésének nyomán stratégiai jelentőségét gyorsan elveszítette. A török hódoltság idején a török hadsereg egyik székhelyének szerepét töltötte be.

A vár területén az elmúlt években állagmegóvási munkákat hajtottak végre, ennek köszönhetően 2013 óta ismét szabadon látogatható.

 

Megközelítése:

 

A Kraljevo-Raška főútról – bármelyik irányból is érkezünk – könnyen észrevehető az Ibar fölött magasodó erődítmény. A főút végig az Ibar kanyarulatait követi. Miután megpillantjuk a várromot (amely a folyó túloldalán egy, a völgy fölé kb. 100 méterrel magasodó dombon ül), egy nagyobb kanyart ír le az út. A kanyar mindkét oldalán kisebb kiöblösödés van, ezek egyikében lehet parkolni. A kanyar külső ívében egy étterem is található.

Innen Raška (tehát dél) felé kell elindulni gyalog, a piros kör (benne fehér pötty) jelzést követve. Ne ijedjünk meg, a főút mellett csak pár tucat métert kell gyalogolni! A kajakosok házánál (a vár tövében általában megállnak az Ibar folyón szervezett rafting túrák is) letérünk a főútról és egy gyalogos hídon átkelünk az Ibar folyón. Az átkelés után nem a vasúti alagút, hanem a balra tartó ösvény felé indulunk el.

A várba vezető ösvény emelkedik, közben elhaladunk egy tehénitató mellett. Egy kisebb szakaszon az ösvény kövezett (félig kész állapotban) „járdává” válik, majd ismét ösvény lesz. A várba szerpentinező gyalogút – a vár kapuja előtt – kis erdőfolton vezet át.

 

Autó hiányában sem lehetetlen vállalkozás a vár felkeresése. De ebben az esetben ne egy 2 órás megállásra, hanem egy egész napos programra számítsunk.

 

Busszal a kraljevói buszpályaudvarról közelíthető meg legkönnyebben, a nem távolsági, hanem regionális járatok (ušćei vagy raškai) egyikével. A sofőrnek vagy kalauznak szóljunk, hogy Magličnál kívánunk leszállni. Visszaúton a buszt a kiöblösödésnél le kell inteni!! Kiépített megálló és menetrendi tájékoztató nincsen, ezért még a kraljevói buszpályaudvaron tájékozódjunk a visszaindulásról; amely általában csak becsült időpontot jelent, így a menetrend rugalmas értelmezése szükséges! Azaz lehet, hogy 20-30 perces ácsorgásra kényszerülünk, annak ellenére, hogy a megadott időpontban a vár tövénél voltunk. Menetrendi kereső: https://www.polazak.com/en/

 

bottom of page