Kerülőúton Montenegróba 5. nap: Erőd a Duna partján - 2014. szeptember 7. (vasárnap)

Valjevoba már régóta szeretnék elmenni, de a vonatközlekedés szünetelése miatt oda-vissza 4 órás buszozás az ára. Mivel nem volt kedvem most ennyit buszozni, inkább Smederevot választottuk úti célul. Ide vonattal is el lehet jutni, de három órás út (és egy átszállás) árán, így inkább a buszt választottuk. A Lasta buszpályaudvarról induló gyorsjárat egy óra alatt a városba ér. Közben pedig a Duna látványa teszi változatossá az utat.


CIMG1329.JPG

Smederevoba érve rögtön megcéloztuk a várat. Ahhoz, hogy beléphessünk az erőd kapuján, azonban még át kellett kelni a vasúti síneken. (Tudni illik szinte a vár fala mellett van a vasútállomás.) Ám a szemafor pirosat mutatott és csilingelt. Tehát vonat érkezik. Szabálykövető magatartásként megálltunk az átjáró előtt, s előkészítettem a fényképezőgépet. Közben jött egy autó: lassított majd áthajtott az átjárón, a piros jelzés ellenére. Jött egy szemből is: megállás és lassítás nélkül áthajtott. Hmmm, pedig bármelyik pillanatban feltűnhet a vonat a kanyarban. Vagy az állomásról jár majd ki az egykocsis személy? Mindegy, ha piros, akkor vonatnak kell érkeznie! Eltelt újabb egy-két perc és semmi. Na, jó, átmegyünk mi is; különben is, a túloldalról jobban lehet fotózni a vonatot. Így is tettünk. Közben utasokkal teli autóbusz is áthajtott a piros jelzésen. No, itt valami nem stimmel, gondoltam. Mindeközben azonban hallottam az állomásról menesztés sípfüttyét. Ekkor az őrbódéból kivánszorgott egy ember – piros zászlóval a kezében és leintette az átjáróhoz érkező autókat. Most már aztán tényleg állj – mert tényleg jön a vonat!


CIMG1306.jpg

A vonat elment, a zászlós vasutas visszatért kis fülkéjébe, az autósok elindultak, ám a szemafor továbbra is piros maradt és csilingelt. No, jó, majd csak abbahagyja – gondoltam és beindultunk a vár falai közé.


CIMG1308.jpg
CIMG1317.jpg
CIMG1318.jpg
CIMG1321.jpg

Jártam már itt, 2008-ban. Azóta nem sok minden változott, de azért jó volt a Duna partján álló erődben bandukolni. Az egykori lakónegyed területére 120 dínáros belépő megfizetése mellett lehet bemenni. Miután beléptünk és körbepillantottunk, elindultunk a kiépített várfalon. Itt némi szerencsétlenség is ért: fényképezés előtt megtámaszkodtam egy fakorlátba, amin egy nagy adag friss galambürülék volt – ezután már a tenyeremen folyt le. Majd pedig az egyik bástyára mászáskor úgy beütöttem a fejem a szűk lépcsősor egyik lécébe, hogy még órák elteltével is kongott.

Ennyi elég is volt, inkább elhagytuk a vár falait és besétáltunk a belvárosba. Ám ahhoz, hogy ki tudjunk menni a vár másik végénél, át kellett mászni egy tehervonat szerelvényén, ami a várfal mellett állt éppen. Meggyőződtünk arról, hogy nincs mozdony egyik végén se, majd átmásztunk a teherkocsikon. Ezután újból átkeltünk, a még mindig pirosat mutató és csilingelő vasúti átjárón. Most már bizonyossá vált számomra, hogy a szemafor mindig pirosat mutat és csilingel. De akkor legalább miért nem kapcsolják ki? Vagy nem lehet? Mióta működik folyamatosan és ad tilos jelzést? Ha odaállna egy rendőrautó, minden áthaladót megbüntethetne, hiszen megszegik a KRESZ-t? Milyen demoralizáló hatású, hogy azt ültetik bele az emberekbe, hogy a működő szemafor jelzését figyelmen kívül kell hagyni. És ha egy tényleg működik és ott nem állítja le az autósokat senki?

A belvárosban esküvőket tartottak éppen, rézfúvósok szolgáltatták a talpalávalót. Szépen lassan részegedett a násznép.

Egy ajándékboltnál képeslapot válogattam, mindegyik olyan minőségű volt, mintha 1980-ban nyomták volna, s azóta szélben és esőben kint állna a pavilon előtt. Azért hármat vettem magamnak emlékül, de rendkívül rossz állapotúak.

A félkör alakú sétálóutca vége a folyami kikötőbe torkollik. Itt egy kávézóban és kocsmában elfogyasztottunk egy sört, majd visszaindultunk a vasútállomás és vár felé.

Már korábban kinéztem egy vasúti kocsiból kialakított büfét, ahol többféle méretben lehet pljeskavicát enni: az M méretűt letakarták, gyaníthatóan kicsi volt a kereslet az ilyen „apró” húsra. De volt L és XL, továbbá XXL és XXXL-es pljeska is, fél kilós húsból! Én maradtam az L méretű gurmanska pljeskavicánál. A teraszon foglaltunk helyet mert innen látni lehetett az érkező és induló egy vagonos lapovói személyvonatot. Ekkor határoztam el, hogy gyors buszjárat ide vagy oda, vonattal térünk vissza Belgrádba. Benéztem a vasúti vagon belsejébe is, télen itt is hangulatos lehet étkezni. A falakon vasúti fotók, köztük ezüstnyílos fényképek csüngtek.


CIMG1324.JPG
CIMG1322.jpg

Kaja után még megoperáltam egy bácsit, aki megkért, hogy szedjem ki a szeméből az oda berepült muslicát. Papírzsebkendővel sikerült is a művelet, majd megvettem a jegyet Mala Krsnán át Belgrádba. Fele annyiba került, mint a buszjegy!

15:07-kor beérkezett a fél négykor visszainduló vonat egy vagonos szerelvénye, amin elfoglaltunk egy kényelmes fülkét. Innen szemlélhettem az átszállóállomásig (Mala Krsna) a Smederevo melletti vasmű pöfékelő kéményeit. Legalább 20-30 km/h-s sebességgel robogtunk, így fényképezni is volt mód.


CIMG1335.JPG

Mala Krsnán már várta az átszállókat a požarevaci motorvonat, ám aki a főváros felé utazik, annak várnia kell fél órát a Szkopjéból érkező gyorsvonatra vagy egy órát a Požarevacból érkező elővárosi vonatra. Nem is gondoltam arra, hogy percre pontosan fog érkezni a szkopjei gyors, így kellemes meglepetésként megállások nélkül utazhattunk Belgrádig. A két vagonból álló vonaton ülőhelyet kerestem. Az első vagon egyik fülkéje a 2 vonatkísérő rendőré, a második vagon egyik fülkéje a 2 kalauzé. Miért van az egy- és kétvagonos vonatokon is két kalauz? Miért foglalnak el ketten egy hatszemélyes fülkét? És ráadásként, miközben elhaladtam a folyosón, megkopogtatták a lábamat, hogy jegykezelés. Én állva a folyosón, Ők ülve a kabinban. Nem fordítva kellene lennie?

Meg kellett még fizetnünk a gyorsvonati felárat is, így a papírmunka végeztéig nem folytathattuk az ülőhely keresését. Nem baj, alig szálltak fel, biztos marad még néhány hely. Maradt is, csak valakit fel kellett kelteni, hogy ne három helyen aludjon már, elég lesz neki kettő is; nekem meg egy.

Az út gyorsan eltelt és negyed 7 körül már Belgrád főpályaudvarán landoltunk. Bár ebédeltünk Smederevoban, azért a kockásabroszos vendéglőt nem hagyhatom ki, így első utunk oda is vezetett. Némi dilemma után egy babegytálat rendeltem sült hússal. Érdekes, hogy a szerbek még ehhez is salátát esznek, mert ajánlottak is hozzá. Végül egy szerb salátát rendeltem. És az elmaradhatatlan gránátos üvegű Zaječarskot.


CIMG1337.jpg

Szépen komótosan megvacsiztunk, s zárás környékén, 8 óra előtt távoztunk a vendéglőből. A budapesti, 21:45-kor induló vonatig hátralévő időt pedig a vasútállomáson ütöttük el, Jelen Pivo társaságában.

Menesztés után még néhányszor leintették a vonatot a későn érkező utasok, de azért csak-csak elindulhattunk. Hálókocsi kalauzunk pedig egy hatalmas reteszt adott, amivel el kell reteszelni az ajtót belülről, mert: „Kelebia-Budapest problem!” Vagyis szerinte a magyar szakasz kevésbé biztonságos, jobb félni, mint megijedni. Ezért fel is tettem a reteszt, de már a szerb szakaszon is.

Csak az éjszaka közepén esedékes útlevélvizsgálat szakította meg álmomat, s azt álmodtam, hogy a rossz állapotú Újvidék-Szabadka szakaszon ledől a vonat a sínekről. Úgy hintázott, nyikorgott és rugózott a vonat ezen a szakaszon, hogy az álmomba is beleszőttem ezt.

Ajánlott bejegyzés
Legutóbbi bejegyzések