Kerülőúton Montenegróba 4. nap: Orosz többség Budvában – esős idő Kotorban - 2014. szeptember 6. (szombat)

September 15, 2014

Ezúttal egy hajókürt ébresztett; megérkezett Bariból a komp Barba. Így mi is megreggeliztünk, majd lementünk a kikötőbe szétnézni. Az előző naphoz képest sok változás nem volt, egyedül annyi, hogy megkezdődött a nagy komphajó kikötési procedúrája. Sok várakozó és bámészkodó volt, aztán a határőrök és rendőrök elzavarták a tömeget máshová; ne zavarjuk a kocsik kiszállását és útlevélvizsgálatát.

Sok időnk nem is volt a bámészkodásra, mert 8:59-kor indult egy busz Kotor felé. Ahhoz, hogy azt elérjük, viszont várt még rám a csomagom összepakolása és egy kb. negyedórás séta a buszpályaudvarhoz.

Miközben sétáltunk ki a buszhoz és gondolataimba mélyedtem, egyszer csak rám köszönt valaki: a lapovoi vonaton már látott, űzött, gitáros fickó haladt el mellettem. Ezek szerint Ő is valamiféle utazó, és Ő is errefelé tartott, csak végül ki tudja, hogy került ide. Mindenesetre a gitár ezúttal nem volt nála, csak a kis hátizsák. Ő a belváros felé mendegélt, én már Bartól búcsúztam. Hogy ki volt és merre kalandozott, nem fogom már megtudni, többet nem láttuk egymást.

Éppen elértük az induló kisbuszt, ami gyorsan teljesen megtelt. Sutomorén már egy tűt sem lehetett leejteni. Lassan haladtunk előre, lassújáratot választottunk, bárhol megállt, ahol leintették. Egy óra elteltével még csak Petrovacnál voltunk. Közben egyre kényelmetlenebbé vált a tömeg és a fülledt meleg, így Sveti Stefan után úgy határoztunk, hogy Budván leszállunk, ott körbenézünk, és majd csak egy másik járattal megyünk tovább Kotorba.

 

Budva csurig volt nyaralókkal, elsősorban oroszokkal. Fülledt, meleg volt az idő, sokan a strandon hűsöltek, de azért az óváros utcáin is hömpölyögtek. No, ez pont nem az, amiért utazni szeretek. Lépten-nyomon fényképet kellett csinálnom valakiről vagy valakikről; állandóan szelfizőkbe botlottam, akik idiótábbnál idiótább pózokban fotózgatták magukat. Minden drága, csak a citadellába belépéshez 2,5 eurót kell kicsengetni. Orosz szót hallani leginkább, hozzám is mindenki úgy szól – ezt kikérem magamnak, és szerbül válaszolok. A keskeny sikátorokban nem lehet bolyongani, mert a tolószékes, járókeretes amerikai nyugdíjasok foglalják el ámuldozva, miközben fülükben szól az idegenvezetés géphangja.

 

Nekem, aki a nyugis, turistáktól mentes helyeket szereti, Budva, nyáron, maga volt a pokol. No, sebaj, engem nem köt ide semmi és senki, így továbbálltunk. Kisétáltunk a giccses buszállomásra, ahol most is nyulak és őzek legelésztek, mindenhol szökőkút fröcskölte a vizet és üvöltött a muzsika.

Szerencsére 20 perc múlva indult is egy járat Kotorba, amely az alagúton keresztül érte el a célállomást. Közben azonban megálltunk a tivati elágazásnál, mert néhányan leintették a buszt. A megállás pont a tivati reptér leszállópályája alatt történt és pont érkezett is egy leszálló gép, ami a busz felett néhány méterrel siklott el és landolt. Kirázott a hideg, olyan ijesztő volt.

Ezután beértünk az alagútba, ami néhány percre rövidíti az utat Kotorba. Ám átérve a hegyeken, már nem napsütés, hanem borongós és esős idő fogadott. Azt gondoltam, hogy gyorsan eláll majd, addig pedig megebédelünk annál a hentesnél, amit még Dáviddal fedeztünk fel.

 

Kiválasztottam a gurmanska pljeskavicát és megsüttettem. Aztán beálltunk a Roda szupermarket esővédő teteje alá (egy sörrel és a pljeskavicával a kezemben) és vártuk, hogy elálljon. De csak nem derült ki az ég, sőt, inkább egyre sötétebb fellegek érkeztek a Kotori-öböl fölé. Ez rossz hír volt, ugyanis így az erődbe történő túrám is ugrott. Felvettem az esődzsekimet és elindultunk az óváros ódon épületei közé, hátha végre eláll az eső.

 

Sétáltunk egyet, ittunk egy narancslevet, lementünk a partra, megnéztük a piacot, szemügyre vettük a Jugopetrol gyönyörű épületét. Csak nem állt el, sőt egyre hevesebben esett. Az alacsonyan szálló felhők miatt az erődrendszer tetejét sem lehetett látni. Így nem érdemes elindulni, hiszen kilátás sem lenne a Kotori-öbölre.

 

Mivel fél 6-ig volt időnk, egyre szomorúbban vettem tudomásul, hogy ez a túra is elmarad ez alkalommal. Még vártam a csodát, beálltam egy biztosítótársaság irodája mellé – ahol más hátizsákosok is az eső elmúltát várták.

Kicsit sétálgattam még az öböl partján, de aztán elűzött a rossz idő, s kimentünk a buszállomásra. Még volt egy óra a tivati busz indulásáig. Olvasgattam és néztem a befutó buszokat. A buszról leszállókat pedig várták a szálláskínáló nénikék. Épp úgy, mint a nyelvtankönyvemben: „žena u crnoj haljini”; a fekete ruhás asszonyok, nénikék várták a turistákat és a kiadó szobájukról képet tartva eléjük próbáltak kuncsaftokat szerezni. Legalább végre kiderült számomra, hogy nem fikció ez a lecke sem a könyvemben; a nénik tényleg tetőtől talpig feketébe voltak öltözve. Mire felidéztem a leckét, s elmormoltam az olvasmányt magamban elállt az eső, előbújt a Nap… és indult a busz is…

Pár perc múlva elhagytuk a Kotori-öblöt és az alagút után Tivat felé fordultunk. A repülőtér mellett megkértem a sofőrt, hogy tegyen le, mert visszaindulunk Belgrádba. Hétfő hajnalra haza kell érnem, vár a munka. Idefelé szépen lassan lecsorogtunk vonattal, visszaúton azonban a biztosat és a kényelmeset választottuk, 77 euróért vettünk egy-egy jegyet a Montenegro Airlines 19:20-as járatára. Ezzel 40 perc alatt Belgrádba érünk, s van még akkor egy teljes nap a vasárnap éjszakai, budapesti vonatig.

Pénzkidobás ugyan, de így még tervezhettem egy egynapos kirándulást a Belgrád melletti Smederevo-ba.

18 óra körül érkeztünk meg a repülőtérre, gyorsan csináltam pár búcsúfotót a bent álló orosz lajtsromjelű gépekről, majd elkezdtük a reptéri procedúrát.

 

A beszállókártyát 2 perc alatt kinyomtatták, ám ezután egy kígyózó sort kellett kiállni, hogy átvilágítsák a csomagom és engem. Viszonylag gyorsan lement a sor, az útlevélkezelés is hamar megtörtént, így fél 7 körül már a várócsarnokban voltunk. Épp a moszkvai és a jekatyerinburgi járat indult, próbálták becserkészni a késő utasokat. Egy részeg pali „Jugoszlávia-Jugoszlávia” szavakat kiáltozott, a beszállókártyákat ellenőrző nő pedig a még hiányzó utasok neveit ordította. Orosz gyerekek sivítoztak és szaladgáltak. Balkáni hangzavar még a reptéren is…

Én a fel- és leszálló gépeket próbáltam fotózni. Épp leszállt a Montenegro Airlines gépe, mögötte megjött az AirSerbia ATR72-e. Aztán elérkezett a 7 óra és kitereltek minket a csarnokból, lehetett felsétálni a gépekre. Kb. 5 perces késéssel indultunk, ekkor már a horizont alatt járt a Nap. Szürkületben tudtam csak néhány fényképet készíteni a tengerről és az öbölről.

 

 

Aztán fordult egyet a gép, felszállt a felhők fölé és mire felszolgálták a frissítőket már meg is kezdtük a leszállást a Nikola Tesla repülőtérre. 20 órakor pontosan leszálltunk, majd fél 9 körül már az A1-es kisbuszon voltunk, amely bevisz a városközpontba.

Inkább csak repülőtéri alkalmazottak használják a járatot, mert kis befogadóképességű; ha felszáll egy család 2-3 bőrönddel, akkor már nincs hova tenni a további poggyászokat. A mi várbuszunkhoz hasonló kisbusz azonban 300 dínárért – az esti gyenge forgalom mellett – 20-25 perc alatt a vasútállomáshoz, majd a Trg Slavijához ért.

Közben mindig van min szórakozni, ezúttal egy asszonyság tette az agyát, mindenkinek okoskodott valamit, majd elővette a testápolót és elkezdte bekenni vele a testfelületét. Miután végzett, odament a sofőrhöz, hogy bejelentse leszállási igényét. Annak ellenére, hogy a busz menetrend szerint a reptér és a főpályaudvar között nem áll meg! Ő azért elintézte magának az otthonához legközelebb eső megállást.

Miután a busz is célba ért, én is elfoglaltam a szállásom a JAT hotelkomplexumának lepukkantabb részén, majd egy húsos burek elnyammogása után a másnapi programon kezdtem gondolkodni.

Please reload

Ajánlott bejegyzés

Kerülőúton Montenegróba 5. nap: Erőd a Duna partján - 2014. szeptember 7. (vasárnap)

September 16, 2014

1/10
Please reload

Legutóbbi bejegyzések
Please reload

Címkék
Follow Us
  • Facebook Classic
  • Twitter Classic
  • Google Classic

© 2014-2020 by Sali Zoltán. All rights reserved

  • vimeo
  • Twitter Clean
  • facebook