top of page

Kerülőúton Montenegróba 2. nap: Vonattal dél felé, taxival hegynek fel - 2014. szeptember 4. (csütör

Sajnos, az idő továbbra is késő őszi arcát mutatta, annak ellenére, hogy hűvös nem volt. A hegyek közé beragadt felhőkből továbbra is többször eredt el az eső és a hegycsúcsok is ködbe és felhőbe vesztek. Sebaj, utazunk tovább dél felé, csak javulás következhet be.

Menetrend szerint, 7:05-kor indult a vonatunk Prijepolje felé, immáron a bari vasútvonalon. Alig akadt utas, a kétkocsis vonaton saját fülkében utazhattunk. Mivel Bar felé a régi-új gyorsvonat csak 15 órakor indul Požegáról, úgy határoztam, hogy egy reggeli személyvonattal utazunk Prijepoljéig, s csak ott szállunk fel a bari gyorsra, 18 órakor.

Nagyon élvezetes vonatút vette kezdetét: a hegyek között kanyarogtunk, mindenhol erdők és dús füvű legelők. A települések megritkultak, sok helyen csak elszigetelt épületek vagy épületcsoportok voltak. Mindenre ránehezedett a köd és a felhő, hol szitált az eső, hol nem; de végig olyan érzésem volt, mintha október végét mutatná a naptár. A semmi közepén lévő megállókban is volt utas, mindig fel- és leszállt egy-két öreg néni vagy bácsi. Volt közöttük olyan, aki 3 zsák kápia paprikával szállt fel és utazott Pribojig, gondolom a piacra vitte az árut. Lehetett vagy 85 éves, alig tudta a zsákokat felemelni, Pribojban a vasutasok segítettek neki átvinni a vágányokon, illetve a hátára emelték a zsákokat, hogy úgy tudja cipelni. Ribnica Zlatiborska megállóban is volt egy öreg néni, aki a semmi közepén lévő megállóban leszállt.


CIMG1062.jpg
CIMG1066.jpg
CIMG1063.jpg

Alagútból alagútba mentünk és bő 3 órás vonatozás után negyed 11 körül megérkeztünk Prijepolje állomásra. Itt 7 órát kellett eltölteni, így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a belvárosba és szétnézünk. Prijepoljéban már jelentősebb muzulmán lakosság él, így több mecset is található a városban.


CIMG1121 SV.jpg

A Lim és a Mileševka folyók összefolyásánál fekvő város központja kellemes benyomást tett. Mindenhol kisebb üzletek, csevapozók és kávézók találhatóak; s több, régi épület is átvészelte a szocialista építészet időszakát.


CIMG1083 SV.jpg

A fehérre meszelt mecsetek között megbújik egy ortodox templom is, de a Lim folyó partján áll egy ici-pici katolikus templom is. A városközpont szélén pedig egy nagy óratorony köti le a figyelmet.


CIMG1079 SV.jpg

Munkanap lévén nagy volt a sürgés-forgás, mindenki vásárolt, piacozott, kávézott és evett. Egy csevapozóban mi is megálltunk, hogy elfalatozzunk egy adagot, lepényben. A büfé falát régi fényképek színesítették, amelyek Prijepolje 1950-es évek előtti világát idézték fel.

A belváros bebarangolása után úgy döntöttünk, hogy kitaxizunk a kolostorhoz, ahol júliusban is voltam. Az óratorony tövében várakozó taxis kérdésemre azt mondta, hogy 300 dínárért elvisz és megvár. 800 Ft-ot megér az oda-vissza mintegy 10-12 km-es út és így újra meg tudom nézni Mileseva kolostorát. Az odaúton elkapott egy zápor, de a kolostornál éppen nem esett az eső. Bár borult volt az idő, mégsem olyan párás mint júliusban, így jobban látszott a távolban a Stari Grad és Hisardžik mecsetje is. A szürke időjárást a kolostor falai között virágzó piros muskátlik ezrei színesítették meg.


CIMG0780.JPG
CIMG0788.JPG

Ezúttal az ajándékboltba is benéztünk, itt sikerült vennem néhány képeslapot és egy elég silány minőségű hűtőmágnest. Az eladó orosznak nézett, s amikor mondtam, hogy magyar vagyok, azt kérdezte, hogy a Belgrádi Egyetemen tanulok-e szerbül. Meglepődött, amikor azt válaszoltam, hogy odahaza tanulok.

Visszafelé a taxiban megkérdeztem a sofőrt, hogy Sopotnica vízesése messze van-e. Ahogy én tudtam, 15 km-re van Prijepoljétól – s ebben Ő is megerősített. Az oda-vissza 30 km, fent a hegyen 1000 méteres magasságban. Ezért csak félve kérdeztem meg, hogy mennyiért vinne el oda. 1000 dínár volt a válasz oda-vissza és várakozással. Nos, ennyit mindenképpen megért a kocsikázás, mert legalább megismerem az oda vezető utat, s egyszer vissza lehet még a környékre jönni. Sajnos, az eső immáron rendületlenül esett. De este 6 óráig még több óránk volt, így elindultunk. Közben minden érdekesebb látnivalónál megálltunk: megmutatta az errefelé ritkaságszámba menő katolikus templomot; a környék látnivalóit bemutató mozaiksorozatot. Aztán lekanyarodtunk a főútról és kereszteztük a Lim folyót egy fahídon. Majd nekirugaszkodtunk egy erősen emelkedő szerpentinnek. Kezdetben jónak tűnt az út, aszfaltozott volt, de egysávos. Így, amikor szembejövő érkezett, mindig tolatásra kényszerültünk.

Aztán 800 méteres magasságban – egy kisebb település után – elfogyott az aszfalt. Földúton, hatalmas kátyúkat kerülgetve jutottunk előre, a sok eső miatt tengelyig állt a víz. Jó 30 perce utaztunk a belváros óta, amikor megérkeztünk a vízeséshez. Az eső ellenére gyönyörű volt; kiszálltam és körbejártam a környéket. Sajnos, a vízesés középső részén vezető fahídhoz nem volt lehetőségem elmenni, de nagy előnye az útnak, hogy most már tudom, hogyan lehet megközelíteni és láttam, hogy a környéken több jelzett turistaút is van.


CIMG1108 SV.jpg
CIMG1106 SV.jpg

A kisebb pihenő és fényképezési szünet után elindultunk lefelé a hegyről, lefelé is körülbelül fél óra volt az autóút. A heves esőzés miatt egyre rosszabb látási körülmények közepette haladtunk, a földút kátyúi is színültig megteltek vízzel. 16 óra körül elköszöntünk kalauzunktól és kiszálltunk a postánál, hogy feladjak két képeslapot. A hivatali ügyek után pedig – szakadó esőben – elindultunk vissza a vasútállomásra, hogy az állomás melletti büfében üssük el a következő 2 órát. Néhány palack Jelen sör társaságában megírtam az utazás jegyzeteit.

A vonat előtt fél órával besétáltam a pénztárba, hogy megváltsam a jegyeket Podgoricáig. Azért csak odáig mert úgy gondoltam, hogy a tengert majd másnap, világosban szeretném megpillantani. Kivételesen megkérdeztem a pénztárost, hogy van-e késése a vonatnak, aki tájékoztatott arról, hogy a vonat menetrend szerint fog érkezni. Nos, csak fél órát késett; így tényleg igaz a szabály, a szerb vasutaknál a 90 percen belüli késés pontos vonatnak számít.

Utas most is alig volt, így saját fülkében lazíthattunk, miközben lassan, de biztosan besötétedett. Bijelo Poljéban nagyon sokat álltunk, volt is rá okunk, ugyanis a vámosok csempészett árura leltek a vonatban, amelyet lepakoltak. Valahol a kapcsolófülkében lehetett elrejtve az árú. Nejlonszatyrokba volt becsomagolva a nagy tömegű cucc, ugyanis egy-egy vámos egy szatyrot is alig bírt cipelni. Sajnos, nem jöttem rá, hogy mit szándékoztak áthozni a határon. Tény, hogy a határ közeledtével már nagy volt a mozgás és szöszmötölés a vonaton – annak ellenére, hogy utas pedig alig volt.

A legszebb hegyi szakaszt ezúttal sötétben utaztuk be, de lekapcsolt világításnál azért lehetett látni a hegyek kontúrját. S ahogy haladtunk dél felé, egyre világosabb volt az éjszaka, Podgorica közelében már a Hold fényét is megpillantottam. Némi késéssel, este 10 óra körül szálltunk le Podgoricában, ahol rögtön megcsapott egy különleges, mediterrán tájakra jellemző illat. Olyan volt, mintha valamilyen fűszer illata szállna a levegőben, valószínűleg valamelyik fafajnak lehetett ilyen intenzív illata.

Késő este is rövidnadrágban lehetett sétálni, érezhető volt a tenger közelsége. A pályaudvar mellett foglaltunk szobát, majd az éjszakai tehervonatok és mozdonymozgások zaja ellenére gyorsan elaludtam.

Ajánlott bejegyzés
Legutóbbi bejegyzések
Címkék
Follow Us
  • Facebook Classic
  • Twitter Classic
  • Google Classic
bottom of page