Kerülőúton Montenegróba 1. nap: Egész napos vonatozás - 2014. szeptember 2-3. (kedd-szerda)

Kedd este újra a Beograd nemzetközi gyorsvonaton találtam magamat; ezúttal vonattal szerettem volna eljutni Montenegróba, úgy, hogy kipróbálom a kerülőútirányt. Tudni illik a bari vasútvonal Valjevo környékén annyira megsérült, hogy 4 hónappal az árvízi katasztrófa után sem járható. A nappali közvetlen vonatot törölték – csak augusztus 27-én indítottak újra egy délutáni gyorsvonatot, de az is csak a déli szakaszon közlekedik, Požegától Barig (és legújabb információim szerint szeptember 10-től újból törölték). Az éjszakai vonat megmaradt ugyan, de az kerülőútirányon, Lapovo és Kraljevo érintésével éri el a bari vonal járható szakaszát. Nos, ezt az útvonalat kívántam beutazni, de nem az éjszakai közvetlen eljutással, hanem több átszállással, nappal. Gondoltam, leszállok majd Ovčar Banján is, kicsit túrázni is – ez azonban a vonatkésések és az esős időjárás miatt elmaradt.

Pontosan érkeztünk Belgrádba, a lapovoi indulásig hátralévő másfél órában megvettük a jegyet és megreggeliztem a szomszédos pékségben. Az állomási kávézóban pedig még volt idő meginni egy teát is. Hát, a reggeli csúcsforgalom idején is kihalt volt a belgrádi pályaudvar, alig indult egy-két vonat, a vágányok többsége üresen állt.

A Szkopje felé induló kétkocsis gyorsvonat kurta szerelvényére szálltunk fel, hogy azzal bő két órát döcögjünk Lapovoig. Ez egy elágazóállomás, innen indulnak a személyvonatok Kraljevo felé.

Fülkénk háromnegyed 8 tájékára megtelt élettel és 7:50-kor elindultunk Niš irányába. Míg tavaly ilyenkor (és ezen a vonaton) finn útitársaink akadtak, ezúttal helyiekkel hozott össze a sors – egészen Palanka állomásig. Míg egy úr mellettem – indulás után – gyorsan álomba szenderült, egy másik velem szemben, inkább az orrát túrta és az ekcémás bőrét vakargatta. Fekete szövetnadrágja hamarosan bőrfoszlányokkal volt tele. Palankán felszállt egy csendes egyetemista lány is, és megjelent egy nagyon űzött fickó is. Kezében gitárral, hátán egy apró hátizsákkal beviharzott a fülkébe, megkérdezte tőlem angolul, hogy mennyi idő ide Lapovo, majd csomagját félrehagyva eltűnt, hogy lefizesse a kalauzt. Először azt gondoltam, hogy külföldinek nézett kapásból és azért szólt hozzám automatikusan angolul. Végül is kevés külföldi száll fel Smederevska Palankán és utazik Lapovoig. No, meg egy angol vesz jegyet is és nem lefizeti a kalauzt. Ám hamarosan megcsapta a fülemet az, ahogyan angolul vitatkozik a kalauzokkal. Nemsokára csalódottan visszajött a kupéhoz, odavetette nekem angolul, hogy milyen szigorúak a kalauzok (ezek szerint nem sikerült neki a korrupt művelet) és a következő állomáson leszállt a vonatról azzal, hogy Lapovoig inkább személyvonattal jön. Mit akarhatott, honnan és hova tarthatott? Külföldi volt tényleg? Mit csinált Palankan? Miért megy Lapovoba? Hogy-hogy ilyen kevés csomaggal utazik? Ezek foglalkoztattak az elkövetkezendő negyed órában, már nem a velem szemben ülő bőrgyógyászati problémái. És elszállt az idő, befutottunk Lapovo nagyon szakadt állomására.

Miután megvettem a jegyeket Kraljevoig, kimentünk az állomás mögötti boltba, hogy vegyünk egy sört és némi kaját az elkövetkezendő órákra. Kb. még egy óra volt a személyvonat indulásáig. Az épület mögött zajlott az élet, néhány helyi a portékáját árulta, többen pedig az utcán ülve söröztek. Én viszont visszamentem a vágányokhoz, hiszen tudtam, hogy hamarosan vonatkereszt lesz: érkezik a Belgrád-Niš személyvonat (feltehetőleg fedélzetén a gitárossal) és beviharzik a Niš-Belgrád vonat is. Pici késéssel be is érkeztek, előbbi kettő, utóbbi egy személyvagonnal.

És ahogy sejtettem, leszállt az űzött fickó is a gitárral. Szerencsére nem jött oda hozzám, csak intett. A váróterem és a kinti padok között ingázott – mintha Ő is csak a kraljevoi vonatra várna.

Várhatott és mi is vártunk, ugyanis 11 órakor közölték a hangosbemondón, hogy a személyvonat előreláthatólag 120 perc késéssel fog indulni. Derült égből villámcsapásként ért a hír, annak ellenére, hogy megszoktam már a késések és vonatelmaradások fogalmát Szerbiában. Ezzel viszont ugrott a kraljevoi csatlakozásom Ovčar Banja felé.

Mivel Lapovon tényleg semmi nincs, én is sörözéssel ütöttem el az időt. Dél körül bekopogtam a forgalmi irodába és megkérdeztem, hogy mikor várható az indulás, van-e még idő újból kimenni az üzletbe. Megnyugtatott a főnök, hogy van még időm, mintegy egy órám.

Közben viszont az angolul beszélő ürge eltűnt. Később a vonatra sem szállt fel, így végleg elhessegettem azt a gondolatomat, hogy külföldi volt; inkább egy fura helyinek gondoltam. Akkor még nem is sejtettem, hogy Barban újra találkozunk…

11 óra helyett 13 órakor végre elindult a vonat Kraljevo felé. Rendkívül lassan, 30 km/h sebességgel döcögött az új, orosz motorvonat. Utas csak elvétve volt, elpártoltak a vonattól az utasok, két órát csak mi meg még 3-4 ember várt. A késésnek köszönhetően útközben sem volt utas, csak Kragujevac állomáson szállt fel 5-6 ember, a vonat kihasználtsága így is siralmasan alacsony volt. Döcögtünk a dimbes-dombos tájon, hol eleredt az eső, hol kisütött a Nap. A Lapovo és Kraljevo közötti 95 kilométeres távhoz 3 órára van szükség… Még majd félóra volt hátra, de már Kraljevo közvetlen közelében jártunk. Innen 5 km/h-s lassújelek nehezítették az előrejutást. A tavasz óta tartó csapadékos periódusnak hála a támfalak megcsúsztak, a sínek mellett is mozgott a talaj. Így a biztonság érdekében csak lépésben haladhattunk. Ha ennyire rossz a pálya, hogyan jár erre a 10 kocsis éjszakai montenegrói vonat vagy hogy tudják itt szállítani a kragujevaci FIAT gyárból az autókat Bar felé?? Márpedig ez az egyetlen járható útvonal jelenleg.

14 óra helyett 16 órakor érkeztünk Kraljevoba. A szerelvényt már sokan várták, ugyanis ez a vonat indult tovább Kosovska Mitrovica felé. 15 órás indulás helyett 16 órakor… Érzésem szerint egy motorvonat kiesett a fordából, és ezért bolydult meg a menetrend Kraljevo térségében. Ezt megerősítette az, hogy a napi 6 pár požegai vonatból is 2 pár lemondásra került. Így – mivel a délutáni vonatot a késés miatt buktam – csak az esti, fél hetes vonattal tudtunk továbbutazni. Addig viszont még volt 2 és fél óra. Úgyhogy elindultunk a belváros felé. Kraljevo nem a legszebb város, környékén azonban számos érdekesség akad. A belváros egy hatalmas kör alakú tér, közepén egy nagy emlékművel. Sajnos szakadt az eső, ezért inkább ebédelni indultunk. Beültünk egy vendéglőbe, ahol egy finom hústál és egy sopszka saláta kárpótolt a rossz időért.

Egy fél órával a vonat indulása előtt mentem vissza a pályaudvarra, ahol éppen sötét bőrű fiatalok ütötték egymást baseball ütővel, úgyhogy hamarosan meg is érkezett a szirénázó rendőrautó és elkezdtek rendet tenni. A rendtétel folyamatát nem nézhettem végig mert beérkezett a požegai vonat, két villanymozdonnyal és egy személyvagonnal. A mozdony körbejárt, s immár csak egy mozdonnyal elindultunk Požega felé. Próbáltam szemlélni Ovčar Banja környékét, azonban 7 óra körülre teljesen besötétedett, így csak a Dom turistaház fényeit tudtam kivenni. Megállt a vonat Ovčar Banján, de ezúttal nem tudtam róla sajnos leszállni. Az Ovčar csúcs megmászása későbbre tolódik.

Požegára pontosan érkeztünk és elindultunk a belváros felé, hogy a már többször igénybe vett hotelben ismét megszálljunk. Azonban így, egy nyárvégi munkanap estéjén igencsak kihalt volt a város, nyoma sem volt a júliusi bulinak és forgatagnak. Annak tudatában feküdtem le, hogy 300 km-t sikerült megtennem vasúton egy teljes nap alatt. Hogy TGV-vel ez másfél óra?