4. nap: Keresztül-kasul Nyugat-Szerbián és a nagy autójavítás - 2014. július 14. (hétfő)

Míg a többiek a reggeli kávéjukat szürcsölték, én szétnéztem a környéken. A szálloda a Zlatar-hegység peremén helyezkedik el, körülöttünk mindenhol fenyvesek találhatóak. De az épített környezet is jelen van: hol egy sportpálya, hol egy étterem vagy lakóház szakítja meg az erdőt.


CIMG0751.JPG

Azt gondoltam, hogy messzebb vagyunk Nova Varoš-tól, de nem volt igazam, mert néhány szerpentin le is vitt a kisvárosba. Nova Varoš is egy hegyekkel ölelt szűk medencében található. A térség központja; itt is a hétfő délelőtti bevásárlási lázba csöppentünk. Nekünk is vennünk kellett ezt-azt, emellett szerettem volna feladni a megírt képeslapokat is. Kézenfekvő volt, hogy megállunk egy órára.

A postai sorban állást gyorsan elfelejtve jött egy újabb sorban állás a boltban… Mindenki hétfő délelőtt jött le a városba, hogy nagybevásároljon és csekket adjon fel. A kellemetlen dolgok után lehetőségem nyílt kicsit szétnézni is. Itt is megfér egymás mellett a muzulmán és az ortodox vallás, a központban egy szép, fehérre meszelt mecset és egy ortodox templom is található. A városi szálloda előtt egy kisebb park található, ahol tájékoztató táblákat is elhelyeztek a környék természeti kincseiről.


CIMG0766.JPG
CIMG0771.JPG

Mivel a város egy szűk völgyben van, az azt övező hegyoldalról egy sípálya ereszkedik le. Szinte a főutca szélén ér véget. Felvonó és kivilágított pályaszakasz is üzemelhet is a téli hónapokban, mert egyértelműen jó állapotban volt mindkettő.


DSC06134.JPG

Nova Varoš után Prijepolje felé vettük az irányt. Prijepolje a Montenegróba vezető főúton az utolsó jelentős város a határ előtt. Innen már csak 30 km és Montenegróban vagyunk. Ezúttal azonban Prijepolje az utazásunk legdélebbi pontját jelentette, innen már elkezdünk hazafelé csordogálni.

Prijepolje mellett található egy másik nevezetes monostor, a Mileševo. Ez volt az úticélunk. Ehhez a város határában le kell kanyarodni a Crna Gora-ba vezető főútról és a Sjenica felé vezető úton kell haladni. S hogy Sjenicából miért kerültünk Nova Varoš felé, mikor ezen az úton is jöhettünk volna? Nos, a 8-as főút ezen a szakaszon (Aljinovići és Hisardžik között) csupán egy rossz minőségű földút! Egykor fontosabb szerepet töltött be, hiszen a Szkopjéba vezető főút egy része volt (ezt egy „ezeréves” közlekedési tábla is jelzi). Mára viszont a konfliktusokkal terhelt régióban, a mesterséges és sokak által el nem ismert határoknak köszönhetően egy mellékrendű út lett. Egyszámjegyű besorolását azonban megőrizte…

Nos, elindultunk ezen az úton Mileševo felé. Elhagytuk a városi óratornyot, majd kiértünk a lakott övezetből. Kb. 5 km-re Prijepoljétól megpillantottam a kolostort, mögötte egy hegyormon Mileševo várát, annak tövében pedig Hisardžik mecsetjét.

Nagyon klassz, élő és gondozott kolostort néztünk meg, persze az apácákon kívül csak egy-két szerb látogatóba botlottunk. A Mileševka patak a kolostor határán folyik, rajta egy kis fahídon lehet átkelni a (kolostorhoz tartozó) gyümölcsösbe. Háttérben pedig a várrom és a mecset teszi változatossá a képet.


CIMG0780.JPG
CIMG0795.JPG
CIMG0798.JPG

A pataknak egy védett szurdoka is van, ahol szintén él egy kisebb keselyű populáció, de az Uvac-kanyon másnapján nem vállalkoztunk ennek felfedezésére. Emellett az idő ezen a napon is esősre állt.

Még elindultunk Hisardžik felé, de a fokozatosan romló útviszonyok, majd az út kvázi eltűnése megakadályozott annak elérésében. Ide majd gyalogosként vagy bicajjal kell visszatérni. A környéken amúgy is számos látnivaló akad még, közülük Sopotnica skanzenfaluja és vízesése a legnépszerűbbek.

Prijepoljéba visszatérve elindultunk Nova Varoš irányába, de 10 km után elhagytuk a már járt utat és a Lim folyó mentén Priboj felé autóztunk. A következő megállást Mokra Gorában terveztem, ehhez a legrövidebb út Bosznia-Hercegovinán keresztül vezet. Kilométerben jóval rövidebb mint a Nova Varoš – Zlatibor – Užice út, de kétszer is van közben útlevél ellenőrzés. Amikor elhagytuk Szerbiát, a bosznia-hercegovinai határőr zöldkártyát is kért az autóhoz, ez viszont oda sem kötelező. Nekünk nem is volt de miután tájékoztattuk ismeretbeli hiányosságairól, jelezte, hogy tényleg nem kötelező. Haladhattunk is tovább. Körülbelül ¾ órát kocsikáztunk Bosznia-Hercegovina területén, majd ismét elérkeztünk a határhoz, itt visszaléptünk Szerbiába.

Sajnos, közben gyomorgörcs kínzott, így az út következő szakasza igen kellemetlenül telt. Szerencsére, a határtól 10 perc Mokra Gora, így végre kiszállhattam az autóból. A kellemetlen érzés azonban nem múlt… Így ki kellett hagynom a mokra gora-i ebédet és kisvonatozást is. Még jó, hogy tavaly (és 2006-ban) már jártam itt. Míg Ákosék elmentek egy fordulóra a vonattal, én a tavaly nyáron, Dáviddal megismert helyen fogyasztottam el két sört.

Délután 5 óra tájékán ért vissza a vonat Šargan Vitaši felől, addigra már jobban voltam és a peron mellett várakoztam. Videózni szerettem volna a vonat érkezését, de a felvétel közben memóriakártya hibát jelzett a fényképezőgépem, így meghiúsult a tervem.


CIMG9099.JPG

Az utazás további szakasza nagyon spontán volt, Kremnán az elágazásban döntöttünk úgy, hogy felkapaszkodunk a Tara-hegységbe. A területen több út is átvezet, mindig az útelágazásokban döntöttük el, hogy merre tovább. Végül egy tábla félreértelmezése miatt Bajina Bašta felé kanyarodtunk.

A hegyi szakaszon egyre erősebb égett szagot szimatoltam. Nemsokára a többieknek is feltűnt a rendellenesség, így egy kanyarban megállásra kényszerültünk. Kiderült, hogy a rossz útviszonyoknak köszönhetően lepattant a hűtővíz-tartály kupakja és a benne lévő víz eltűnt. Nem sok időnk volt azon gondolkodni, hogy mit tegyünk, mert 3 perc sem telt el és megállt mellettünk egy kocsi. Kipattantak belőle hárman és megkérdezték, hogy mi a baj, segíthetnek-e. Sec-perc felajánlotta egyikük, hogy elmegy vízért, úgy is ismer valakit, aki ott lakik a közelben. Így elsétált egy földúton. A társaság nőtagja eközben sertepertélt a motor körül, közben rágyújtott egy cigire a motor felett. Vizslatta mi lehet a probléma. Kicsit tartottam tőle, hogy a centiméteresre hízott hamu a motortérbe esik, de ez a probléma elhárult.

Kis idő elteltével megkérdeztem tőle, hogy messze van-e a ház – ahová az útitársa indult, mert már jó ideje elment. Miközben azt mondta, hogy 1 percre van a vízvételi helyszín. A nő rá is csörgött telefonon. Ismerőse az ott lakó – legyintett a nő; biztos megisznak egy rakiját. Néhány perc múlva visszaért a fószer, egy könnyed mozdulattal beleöntött 2 liter vizet az 1 literes tartályba. Mi még letöröltök az akkumulátorra ömlött vizet, de már indulhattunk is. Méghozzá segítőink felvezetésével. Kétszer még megálltak útközben, bevártak és leintettek minket. Tudni szerették volna, hogy minden rendben van-e.

Eligazgattak a Perućac-ba vezető útelágazásig, majd dudálással elbúcsúztunk egymástól. 10 perc alatt Perućac-ba értünk, ahol a szürkületi fényviszonyok között megnéztük még a Vrelo vízesését. A vízesés közelében lévő boltban vettük némi vacsorának valót, majd felautóztunk a Jezero Hotelhez, ahol már januárban is jártunk.


P7140623.JPG

Most sem volt teltház, de legalább voltak rajtunk kívül! Talán 3-4 szoba volt még foglalt, a recepció, az étterem szinte ugyanannyira kihalt volt, mint télen.

Este – a vízerőmű túlpartjáról, Bosznia-Hercegovinából – átszűrődő müezzinhang búcsúztatta a napot.

Ajánlott bejegyzés
Legutóbbi bejegyzések
Címkék
Follow Us
  • Facebook Classic
  • Twitter Classic
  • Google Classic