3. nap: Túra meanderek és keselyűk között - 2014. július 13. (vasárnap)

Izgatottan keltem és rögtön az eget kémleltem, de felhő egy szál sem volt, végre derült idő fogadott. Indulhat az Uvac-kanyon felfedezése, főként gyalogszerrel.

Reggeli után elbúcsúztunk a bizarr szállodától és beautóztunk Sjenica központjába. Egy álmos, szétterülő és jellegtelen kisváros képe fogadott. A lepukkant központ teljesen kihalt volt, talán csak a nagymecset környékén lézengtek emberek. Néhány családi vállalkozásként működő bolt nyitva volt, így tudtunk venni a kirándulásra elemózsiát.

Aztán elindultunk a kanyon felé, még autóval. Főként szerb nyelvű túraleírásokból szereztem infókat arról, hogy a kanyon melyik oldalán és részén érdemes túrázni, hol vannak a legszebb kilátópontok a meanderekre. A google earth segítségével rajzoltam magamnak térképvázlatot. Ennek segítségével egyre ismerősebbé vált a táj, megpillantottam a Vapa patakot, amelyet korábban csak a világhálóról ismertem, s hamarosan kereszteztük is – egy sárga korlátos hídon, amely már jelezte, hogy hamarosan elérkezünk túránk kiindulópontjára.

Megérkeztünk a Sjenicai-tó partjára, Krstac nevű helyre, ahonnan már csak gyalog érdemes folytatni az utat. Egy esőbeálló mellett hagytuk az autót, felcuccoltunk az elkövetkező órákra és nekiveselkedtünk az előttünk álló domboknak.

Kezdetben egy kövezett dózerúton kerültünk meg egy nagyobb huplit, amely út fokozatosan váltott át egy egyszerű földútba. A tájkép egyre csodálatosabbá vált: vadvirágos mezők váltakoztak facsoportokkal, s már felsejlett az Uvac folyó első kanyarulata is.

Néhány kilométer után a földút leereszkedett a folyó partjára, ahol egy nomád kemping van. Néhány épület, lakókocsi és csónak található itt. Páran horgásztak és napoztak, de 5-6 embernél többet nem láttam.

Erről a helyről indul azonban az az ösvény, amely elvezet azokra a kilátópontokra, ahonnan beláthatóak az Uvac folyó híres meanderei.

A földút tehát innen már csak egy egynyomos ösvénnyé szelídül, azonban egy kapu jelzi a kezdetét, felirattal, hogy immáron az Uvac Speciális Természetvédelmi Területen járunk. A védett terület nem csak morfológiájáról nevezetes, különleges az állat- és növényvilága is. Itt él az európai fakókeselyű állomány nagy része.

Hol közeledtünk a folyó sziklás partszegélyéhez, hol távolodtunk tőle. Az utat helyenként felfestett két párhuzamos sárga sáv jelezte, illetve alkalmanként cirill betűs „vidikovac”, azaz kilátópont feliratú táblákat is elhelyeztek. A terület nem lakatlan, azonban ne klasszikus falvakra gondoljunk, itt inkább az egymástól elkülönülten álló házcsoportos településtípus jellemző. Hol egy magányos ház tűnik fel a közelben, hol egy 4-5 házból álló házcsoport sejlik fel a messzeségben. Sokszor pedig a házhoz tartozó telkeken haladunk át, ezeket a semmibe vesző fakapuk jelzik. A térségben az állattenyésztés ad némi megélhetést az itt élőknek.

A domborzat pedig hepe-hupás, hiszen túraösvényünk sokszor leereszkedik az Uvacba torkolló kisebb vízfolyások völgyébe, majd onnan újra felkapaszkodik egy újabb magaslatra.

Ahogy róttuk a kilométereket, úgy váltam egyre kíváncsibbá, és lassan megjelentek a keselyűk is a fejünk felett.

Aztán mintegy 2 órás gyaloglás után felértünk az első kilátópontra, amelyet 2 pad is jelzett. Ez a hely volt a szűk folyókanyarulatos rész kezdete. Innen még kb. háromnegyed órás túra volt a Molitva csúcs kilátója, ahonnan a legjobb a rálátás a meanderekre. De közben sem unatkoztam, sokszor kimerészkedtem a sziklás peremekre és mindegyik helyről szebbnél szebb panoráma fogadott. A sziklás peremeken fészkelnek a fakókeselyűk, így egyre több példány körözött a fejünk felett.

Sajnos, időközben befelhősödött az ég, ennek köszönhetően szűrtté vált a napsütés is. A szél pedig feltámadt, így alkalmanként még a széldzsekire is szükség volt. Hazai viszonyokhoz mérve magasan járunk, a Molitva csúcs kilátópontja 1247 méteres magasságban van.

Ide érve volt fél óra nyugalmunk, senki nem tartózkodott a kilátóban; de ez jellemző volt a túra egészére is, csak egyetlen alkalommal találkoztunk egy kisebb túracsoporttal.

Aztán megjelent a semmiből – egy konyhai késsel a kezében – egy agyontetovált, félmeztelen csávó. Elsőre ijesztő alaknak tűnt, de hamar kiderült, hogy a felső testén nem is tetoválások vannak, hanem az utána jövő gyerekek írták alá a nevüket a testén; a kés pedig nem gyilkolászáshoz kellett, hanem a magukkal hozott dinnye felszeleteléséhez.

Köszönés után megkérdezték honnan jöttünk, ennek örömére az összefirkált férfi „viva hungária, viva balaton, viva budapest, viva baja, viva ferencváros” üdvözlőszavakkal éltetett. Aztán ezt még sokáig folytatta, mert a kilátóról távozva, még egy kilométerrel később is hallottuk a hangját. Aztán pedig nekiestek a dinnyének…

Mi pedig elindultunk visszafelé. Újabb és újabb helyeket fedeztünk fel, a panoráma mindenhol más volt, hol tehéncsordát kereszteztünk, hol vadepret szedő nénivel találkoztunk – aki nekünk adta az addig szedett egész tál epret. Kis szemű de mézédes volt. Ezt követően már nem a tájat néztük, hanem a talpunk melletti területekkel szemeztünk, hátha sok gyümölcsre teszünk szert.

Még mielőtt visszaértünk a kempinghez, tettünk egy kitérőt az Uvacon található függőhídhoz.

Sokkal monumentálisabb volt, mint az Ibar folyó gyaloghídja, de ez is csak gyaloghíd volt, tán állathajtásra használhatják mert nagyon meg volt erősítve. A túlparton viszont az ösvény is elveszett. Némi belengetés után megízleltük a kemping melletti forrás vizét, majd visszaballagtunk Krstac-ra, a kocsihoz. Az idő is egyre szomorkásabbá vált és lassan az eső is elkezdett szitálni.

Késő délutánra, 5 órára értünk vissza a kiindulópontra. Láttuk a kanyon legszebb részét felülről, egyszer érdemes lenne a vízről is megszemlélni.

Sjenicában nem akartunk még egy éjszakát eltölteni, így a túra után folytattuk az utunkat Nova Varoš felé. A várost azonban aznap már nem értük el, a Zlatar-hegység fenyvesei megállásra csábítottak. Találtunk is egy szálláshelyet, Hotel Panorama néven.

Kívülről a szocialista szállodaépítészet remeke a hotel, belülről sem okoz meglepetést. Nagy kihasználatlan terek, mindenhol üveg és alumínium tanúskodik a nyersanyagpazarlásra. Valami felújítási folyamat itt is elindult, mert ajánlottak felújított szobákat is.

Sokan voltak az üdülőszállónak tűnő épületben, azonban a vendégek 90%-át egy orosz sportcsapat tagjai tették ki. Valószínűleg edzőtáborba jöttek.

A recepciós lány nagyon közvetlen volt, s mivel egy szót sem tudott angolul, felajánlottam szerb tudásomat. Ennek ellenére nagyon zavarban volt a külföldi vendég láttán… Miután elmeséltem neki, hogy merre jártunk, ajánlott még úticélokat a közelben; kaptam térképet és képeslapokat is az Uvac-kanyonról.

Még hátra volt a nagy vacsorázás, ami ismét csevapot jelentett szerb és sopszka salátával; aztán a foci vb döntője után már az igazak álmát aludtam.