1. nap: Keresztül az Alföldön - 2014. július 11. (péntek)

Régi vágyamat szerettem volna valóra váltani ezen a nyáron, s szerettem volna felfedezni Szerbia leghíresebb kanyonját, az Uvac-kanyont. Még 2006 tavaszán, első szerbiai kiruccanásomon vásároltam egy képeskönyvet Szerbiáról. Ebben a sok ortodox templom és monostor mellett a legfőbb természeti látványosságokat is bemutatják. Így ebből a könyvből szereztem tudomást a kanyonról. Ám a néhány fotó és a pár soros (angol nyelvű) leírás nem vitt közelebb a célhoz, hiszen meg is kellett találnom a helyszínt, majd pedig megtervezni egy túrát is hozzá. Tömegközlekedéssel csak nehézkesen valósítható meg az elérése, így sokáig lekerült a terítékről ez a kirándulás. Idén viszont bármi áron szerettem volna eljutni ide, így ki is dolgoztam a megközelítésére egy tervet. A májusi természeti katasztrófa ugyan halasztásra ítélte a tervet, de végül két hónappal később, július közepén elérkezett az újabb szerbiai kaland, amelynek során eljutottam a festői kanyonba. Ekkorra a szerencse is mellém szegődött és autós országjárás keretében érinthettük a térséget.


A nyári kaland július 11-én, korán reggel kezdődött, ám a nyár csak nevében volt az, hiszen csapadékos, borult, szomorkás idővel indult a nap. Az unalomig ismert M5 helyett új utakon indultunk és a Duna jobb partján haladtunk az M6-os autópályán Bátaszék felé. Itt Pörböly majd Baja felé fordultunk, hogy elérjük az 51-es főutat, amelyen Hercegszántó kisforgalmú határátkelőjénél hagytuk magunk mögött az Európai Uniót.

A szerb oldalon megkaptam a szokásos bélyegzőt az útlevelembe, majd nagy unottan megnézték az autó csomagtartóját a vámosok, de a ruháink láttán csak intettek egyet, majd leültek egy padra trécselni.

Hamarosan beértünk a Duna-parthoz közeli Bezdanba, amelyről már sokat hallottam, elsősorban a folyóparti halászcsárdák okán. Most viszont a korai időpont és a szomorkás idő miatt inkább csak átvergődtünk rajta és folytattuk az utat Zombor irányába. Zomborban már többször jártam, így ezúttal a várost elkerülő úton elhagytuk a települést és az első komolyabb megállónak Bács várát szemeltük ki. Ahogyan haladtunk dél – délkelet felé, úgy nőtt a forgalom az utakon, de így is kényelmesen lehetett haladni.

Hamarosan elhagytuk Odžaci városát is; innen már nem volt messze Bács település. Nevezetessége Bács várának romja, amely az Alföld középkori téglaépítészetének egyik legjelentősebb emléke. A város központját autóval elkerülendő, egy településszéli mellékúton közelítettük meg a romokat.

Az eső ugyan már elállt, ám ennek ellenére sem láttunk magunkon kívül senkit a rom közelében. Turista csak elvétve vetődik errefelé is, ám dél felé haladva ez még inkább észrevehető lesz. Úgysem szeretem a turistáktól hemzsegő helyeket! A várrom bejáratánál egy szerb és angol nyelvű tájékoztató tábla áll, amely a vár történetét meséli el.


CIMG0489.JPG

A felfedező séta során vettem észre, hogy a lakótorony múzeumként – gondolom jeles eseményekkor – látogatható, azonban most, a főszezon közepén, egy nyári péntek délután nem… Később egy-két helyi arc erre tévedt kutyát sétáltatni, de igazi, máshonnan érkezett kíváncsiskodóval az itt töltött kb. egy óra során nem találkoztunk.


CIMG0490.JPG

Visszatértünk az autóhoz, majd az autóval a főúthoz és folytattuk utunkat Újvidék (Novi Sad) irányába. Egy bácskai falun áthaladva egy repülőgéproncsra lettünk figyelmesek, amely a falu központjában volt kiállítva és rajta illetve benne gyerekek játszottak. Meg is álltunk megnézni illetve lefényképezni. Miközben a hatalmas térképemet hajtogattam, és kiszálltam az autóból, arra lettem figyelmes, hogy egy üzlet előtt álló férfi nagyon érdeklődő tekintettel nézi cselekedetemet. S mivel térképpel csak turista jár, hamarosan meg is szólított. Angol tudása igencsak gyenge volt, azon viszont nagyon meglepődött, hogy angolul feltett kérdéseire szerbül válaszoltam. Hamarosan be is mutatkoztunk egymásnak, és az útiterveinről beszélgettünk. Adott is néhány tippet, mit érdemes megnézni, bemutatta a települése látnivalóit, ami a repülőroncson túl a főtéren kiállított két szobrot és információs táblát jelentette. Pár perc múlva már sljivovicázni hívott, és elmesélte, hogy kisállat patikát nyit, és most építik az üzletét.


DSC05651.JPG


Továrisevo látnivalóinak megtekintése után viszont bele kellett húzni, mert Požega városáig szerettünk volna eljutni az első napon.

Így Újvidéket ezúttal csak futólag érintettük, úgyis hatalmas tömeg volt a városban, mert ekkor rendezték az EXIT fesztivált.

Az újvidéki Duna-hídon való átkelés után megváltozott a táj képe, az alföldi síkot felváltotta a Fruška Gora dombvidéki jellegű tája. Ám a hegységet egy komoly szerpentinező út szeli át, így már tényleg úgy érezhettük, hogy a hegyekben vagyunk. Pedig az még messze van. A kamionforgalom is jelentős ezen az úton, valószínűleg azért mert ezen keresztül lehet a legkönnyebben elérni a Belgrád-Zágráb autópályát Újvidékből.

Mivel a Fruška Gorára egy egész hétvégés túrát szeretnék szánni, ezúttal ismét csak átautóztunk rajta, de legalább most világosban. Amikor pár éve erre jártam, akkor már sötétben szeltük át a hegységet – egy taxival, Ruma felől.

Irig szőlőültetvényei után a hasunk utasított pihenőre, így Ruma városában álltunk meg egy órára, hogy elfogyasszuk az út első pljeskavicáját. A belváros utcáin fizetős a parkolás, kemény 30 RSD-t kell leszurkolni, hogy egy órára megálljunk. Ám kinek fizetünk? Parkolóóra nincsen, információs tábla nincsen. Hamarosan viszont megtudjuk, hogy az újságárusoknál lehet kapni kártyát, amelyen nekünk kell bejelölni a várakozás megkezdésének időpontját. Mire ezt megtudom és megveszem a parkolójegyet, már egy egyenruhás várja az érkezésemet, aki aztán segít a pontos időpont kitöltésében. Az adminisztrációs procedúra után indulhat a pljeskavicázás!


CIMG0504.JPG


Még körbenéztünk a város főterén, ám mivel már késő délutánra járt az idő, ismét autóba ültünk és indultunk tovább dél felé. Šabac városának irányába kanyarodtunk. Ahogy közeledtünk a Szávához, úgy kerültünk közelebb a májusi árvíz által érintett területekhez. Az út mentén mindenütt dinnyeárusok bódéi és utánfutói sorakoztak.

A Száván átkelve egy benzinkútnál az autó gyomrát is megtöltöttük. MOL benzinkút volt ez, s a magyar regionális multi még itt, Szerbiában is hazai alapanyagokat használ a kútjainak építéséhez, a WC-ben például Alföldi Porcelángyár egészségügyi porcelánjait találtuk (értsd pisszoár).

Šabacot elhagyva Valjevot céloztuk meg. Az útviszonyoktól tettük függővé, hogy hol töltjük el az első éjszakát: ha jól haladunk, akkor Valjevon túl Požegáig megyünk; ha nem, akkor már Valjevoban megállunk. Šabactól délre a táj ismét megváltozott, elhagytuk a Száva-síkját és egyre dimbes-dombosabbá vált a látkép. Helyenként fotómegállást tartottunk, de a tavaszi esőzések, áradások és földcsuszamlások nyomait – egy híd kivételével – már eltakarították, így viszonylag hamar letepertük a Valjevoig tartó 60 km-t. Így a döntés is megszületett: Požegáig is elérünk még a mai napon.

Valjevo egy kellemes kisváros képét nyújtaná, azonban ezt a várost sújtotta a Kolubara áradása, amely szinte a teljes városközpontot elöntötte. Jelenleg a helyreállítás folyik a település utcáin és (a normális esetben) patakméretű folyócska partján. Sok látnivalót szeretnék itt megnézni, de inkább a helyreállítás után szánnék rá egy teljes napot. Így ez alkalommal megállás nélkül elkerültük a várost és indultunk neki a valódi hegyeknek és szerpentineknek, Kosjerić és Požega irányába.

Ezen az úton már 2006 nyarán jártam, amikor Montenegróba tartottunk. Akkor is kora este, napnyugta előtt autóztunk erre, s a szerpentines szakaszon túl egy út mellett álló kőbánya üzemére emlékeztem, amit most is láthattunk.

Este fél 9 környékén érkeztünk meg Požegába; ahol hatalmas buli, a „város napja” fogadott. A főtéren koncertek zajlottak, a város szélén pedig birka- és ökörsütés volt, élőzenével és mérhetetlen mennyiségű itallal.

Szállásfoglalás után picit belevetettük magunkat ebbe a forgatagba, majd egy napbúcsúztató pljeskavica és sör után nyugovóra tértünk.


DSC05662.JPG

DSC05658.JPG

Ajánlott bejegyzés
Legutóbbi bejegyzések