Úton az ítéletidő felé: 2014. február 1. (szombat)

A még mindig teljesen üres Jezero Hotel reggelije után összeszedelőzködtünk, fizettünk és lesétáltunk a faluba. Bajina Bašta felé 10 óra körül indult egy busz, így még volt fél óránk beülni a helyi kocsmába. Itt is kályhával fűtöttek, sőt a kávét is a kályhán főzték.

Miután bebuszoztunk a városba, eldöntöttük, hogy nem várunk délután 3-ig a valjevoi buszra, hanem az 1 órás busszal vissza megyünk Užicébe és onnan vonatozunk Belgrádba, majd haza (ekkor még semmit nem sejtettünk arról, hogy a Vajdaságban ítéletidő tombol és a vonatok nem közlekednek).

Bajina Bašta egy kicsi, 9000 fős városka a Drina partján. Egy pár száz méteres főutcája van, amelyet esténként lezárnak és sétálóutcaként funkcionál. Amúgy a Nemzeti Park kapuja, innen lehet megközelíteni a hegység különböző üdülőhelyeit, túraközpontjait.

A városka északi határa a Drinához simul, itt lehet rápillantani a folyó sodorvonalában, egy hatalmas kőtömbre épített házikóra, amely igazából a helyi kajak-kenu klub tulajdona. Nyáridőben a kajakozók használják hiszen csak vízen át lehet megközelíteni.

Miután a partról megszemléltük az építményt, visszasétáltunk a város központjába és beültünk a Pink Panter csevapozóba. Én egy pazarski csevapot ettem. Ketten megebédeltünk 360 dínárból!

Még megvártuk a helyi információs központ deles nyitását (ahol képeslapokat és térképet szereztünk be a területről), majd a buszállomáson vártuk meg az užicei busz indulását.

A Pilica útirányon át közlekedő busz kb. egy és egy negyed óra alatt tette meg a 38 km-es utat. Dávid jót szunyókált, én viszont éberen figyeltem! Nem csak a hegyi táj és az elszórt településeket vizslattam: elsősorban azt figyeltem, hogy mikor alszik el a sofőr, és így mikor fordulunk le a szerpentinről. Folyamatosan láttam, hogy lecsukódik a szeme és törölgeti, hogy ébren tudjon maradni.

Mindegy, ezt a buszos utazást is túléltük, Dávidot az užicei buszállomáson ébresztettem. Bár elértük volna a fél 3-as személyvonatot Belgrád felé, megkíméltem magunkat az egy kocsis vonat döcögésétől. Inkább választottuk a Bar felől érkező gyorsot, amely ha nem késik, még bőven eléri a 21:45-kor induló budapesti éjszakai járatot.

Így akadt még 2 óránk Užicében. Vettünk némi ropogtatnivalót az útra, ismét megrökönyödtünk a Partizán tér szocialista városképén és a 20 emeletes űrhajón, a Zlatibor Szállón. Még sétáltunk a mi Salgótarjánunkhoz hasonlítható város betontömbjei között, megpróbáltuk meglelni a főtérről már eltávolított nagy Tito szobor helyét – de sikertelenül jártunk.

Így visszasétáltunk az autóbusz-állomásra, ahol, a már ismert presszóba ültünk be. Azaz ki; mert bent a kocsmában nem volt hely, így a folyosóra kitett asztalokhoz ültünk le. Kívülről intettem is a pultosnak, hogy két pálinka rendel. Nem kell itt sokat beszélni, ismertek már minket, tudták mit kérünk… A második rakija kicsit a fejembe is szállt.

Gyorsan elrepült az idő, sajnos, közben be is sötétedett. És láss csodát, megint pontos volt a Tara expressz, a megszabott időben begördült az állomásra. Nos, így nem lesz gond, elérjük az éjszakai vonatot Belgrádban – gondoltam akkor.

Ugyan az egész vonat csak 1. osztályú festésű vagonokból állt, nekünk sikerült abba leülni, amely díjszabás szerint is 1. osztályú. Mivel a többi „1. osztály” (is) tele volt, nem akartunk a kalauz figyelmeztetésére átülni. Így maradt a 400 dínáros különbözet megfizetése. Így viszont miénk volt az egész fülke! Kényelmesen repült az idő, csúszott a sör… Požega (csatlakozás Kraljevo felé) majd Kosjerić… kis alagutas szakasz és Valjevo… majd Lazarevac és Lajkovac erőműje… és már döcögtünk is be Belgrád főpályaudvarára. És percre pontosan!

Útközben ugyan kaptam anyukáméktól egy SMS-t, hogy a Vajdaság területén esemény van, de mivel mi percre pontosak voltunk, nem igazán foglalkoztam a dologgal.

Leszállás után elmentünk a pénztárba érdeklődni, ahol közölték is, hogy aznap nem indul az éjszakai vonat Budapest felé, de még holnap a nappali sem. Mindezt nevetve mondták, hozzátéve, hogy van plusz egy napunk Belgrádban, élvezzük!

Beültünk hát a restibe tanakodni, mit tudunk tenni. Az egyik lehetőség az lett volna, hogy felszállunk a Šid felé menő vonatba és Sremska Mitrovica városában alszunk. Ez közel van Újvidékhez, onnan másnap könnyen tudjuk folytatni az utunkat.

A másik felmerült ötlet pedig az volt, hogy aludjunk Belgrádban majd másnap reggel Vršac – Temesvár útirányon haza. Ez utóbbi mellett tettük le voksunkat.

A Slavija téren lévő Slavija Hotelbe mentünk célirányosan, mert tudtam, hogy az közel van mindenhez és olcsó is, 30 € kettőnknek. Illetve hatalmas mérete miatt biztos van szállás, még oly késői órán is. Útközben megcsapott a kosava hideg szele minket; Dávid nagyon fázhatott mert egy újságos bódéhoz odalépett és kért egy egy decis kis itókát („szivatót”).

Nagyon cudar idő volt, rendkívül erős széllel. A kapott szoba ablakain keresztül is sípolt, fújt egész éjjel a kosava. A szoba elfoglalása után még vettünk egy Jelent és a megszokott Šiš csevapozónkban megvacsoráztunk.