Úton a Tara Nemzeti Park felé: 2014. január 30. (csütörtök)

9 órakor indul a nappali gyorsvonat Belgrádba, ezzel terveztük az utunkat. Mi Užicéig utaztunk vele, hiszen innen lehet busszal megközelíteni Bajina Bašta-t és a Tara Nemzeti Parkot.

Indulás előtt azonban megreggeliztünk még és tettünk egy kört a kikötőben – immáron világosban.

Gyorsan eljött a 9 óra és vonatunk nekilódult, hogy elhagyja az Adriai-tengert és nekirugaszkodjon a hegyeknek. Hosszú út várt ránk, csak délután 4 órakor érkezett meg a vonat Užicébe. Ám minden várakozásomat felülmúltuk, hiszen perce pontos volt a vonat!

Podgorica és Bijelo Polje között megtelt a 6 személyes fülke, a fűtés pedig ezerrel ment, így hamarosan 30 fok volt a hőmérséklet. Ennek ellenére montenegrói utastársaink nagykabátban ülték végig az utat. Míg Dávid a melegtől kábultan aludt, én a tájat néztem és egy néni által körbekínált ropit csemegéztem.

Bijelo Poljén kiürült a vonat, itt új útitársat kaptunk. Egy Kokin Brod-ba tartó öregembert, aki Prijepoljéig utazott a vonattal. Mikor meglátta az utazásra szánt sörünket, mondta, hogy már megivott néhány pálinkát az állomás restijében mert nagyon jót tesz a gyomrának.

Prijepolje – Priboj állomásokon is sok volt a felszálló, szépen lassan ismét 6 fő utazott a kupéban. Ribnica Zlatiborska állomás kémlelése után már elérhető közelségbe került Užice.

Ez a kép 2013 augusztusában készült a városról (a várból)

Leszállás után elrohantunk a buszállomásra megkérdezni, hogy mikor megy busz Bajina Bašta felé, majd a gyomrunk jelzésének engedve elmentünk – a már nyáron megismert bosnyák sütödébe – ahol én egy baconba burkolt csirke ražnicit, Dávid pedig egy pljeskavicát választott.

Volt még időnk, hiszen a buszunk csak 17:40-kor indult. Indulás előtt még bedobtunk egy rakiját a buszállomás presszójában, 50 dínárért.

Sajnos, mire a busz elindult, ismét besötétedett, így a hegyi szerpentines szakaszt nem láthattam.

19 óra tájékán értünk Bajina Bašta-ba, ahol úgy gondoltuk szállást keresünk. Ám a Drina Szálló zárva tartott. Így adódott a lehetőség, hogy még aznap elindulunk Perućacba és ott szállunk meg két éjszakára, így pedig egy teljes napunk lesz túrázni.

Busz csak 20.20-kor indult volna, ezért megkérdeztem egy taxist, hogy mennyiért vinne el minket a 13 kilométerre lévő kis településre. A szálloda ajtajáig 900 dínárt kért, így kapva a lehetőségen, gyorsan beszálltunk egy 20 perc múlva már a teljesen kihalt Jezero Szálloda bejáratánál voltunk.

Belépve a recepcióra, már látszott, hogy nincs nagy tumultus a szállodában, de azért azt nem gondoltam, hogy a 250 fős hotelben mi leszünk az egyetlen vendégek.

Recepciós híján az egyik pincér intézkedett, hogy megkapjunk egy szobát, tóra és vízerőműre néző, erkélyeset. Fűtés is volt!!

Későre járt és teljes sötétség volt a környéken, így a hely felfedezésére másnapig kellett várni…