Láblógatás és napozás a tél közepén: 2014. január 29. (szerda)

Dávidnak 8 órakor kezdődött a reggel, s úgy, mint májusban ugyanitt: megitta az előző nap vásárolt kis pálinkák egyikét, majd pedig legurult a torkán még kb. 7,5 deci sör is: „Úgy kell reggel a feles, mint a hideg motorhoz a szivató.” Bár ez a híres mondata majd csak napok múltán hangzott el, azt hiszem ide kívánkozik a legjobban. No, be is indult a szervezete, hiszen kb. fél óra múlva kirendeltünk a hentesnél a reggelit: Dávid pljeskavicát, én grillezett kolbászt kértem lepényben.

Azért a reggelit megelőzően még mászkáltunk az óvárosban – végre csapadékmentes időben és vettünk képeslapokat is.

A reggelit már az autóbusz-állomáson ettük meg, miközben a Sveti Stefan felé tartó buszt vártuk. Közben egy negyed kolbász kiesett a lepényemből a földre, Dávid ezt is jóízűen belakmározta… Érvényben az ötmásodperces szabály.

A busz szinte üres volt. A Kotor és Budva közötti alagút után hamarosan elértük Budvát, ahol 15 perces pihenő következett. A buszállomás kertjében most is őzek és nyulak futkostak. A zene pedig, mint mindig, most is üvöltött a peronokon.


CIMG9861.JPG

Újabb negyed óra után pedig megérkeztünk Sveti Stefanra. Gyorsan a part és a félsziget felé vettük az irányt. Bár manapság már nem lehet a félszigetre belépni, azért a partról is nagyszerű a látvány. Jobbnál jobb fotóhelyeket találtunk és az idő is egyre kegyesebb volt; lassan Dávid napszemüvege is előkerült.


CIMG9876.JPG

A parton örökzöld keménylombú erdők maradványai, a háttérben pedig a havas hegycsúcsok magasodnak. Az égen pedig hatalmas bárányfelhők úsztak.


CIMG9868.JPG

És ha a tenger felé tekintünk: ott a gazdagok és kiváltságosok szigete: Sveti Stefan. A látványra jól esett volna egy üveg sör, ám erre még várni kellett. Maradt hát egy újabb kis üveg rakija felbontása és elfogyasztása.


CIMG9862.JPG

Még felfedeztünk egy kis kikötőt a parton, amely csak egy sziklaalagúton keresztül közelíthető meg, majd a buszmegálló felé vettük az irányt. Csak találtunk útközben egy nyitva tartó üzletet, amely előtt elfogyaszthattuk a megérdemelt Jelent illetve Nikšičkót.


CIMG9871.JPG
CIMG9875.JPG

Pár perc várakozás után érkezett egy helyi busz, amely csak Petrovacig vitt minket, majd itt szálltunk fel a Bar felé közlekedő járatra. Ám még nem Barig, csak Sutomoréig váltottunk jegyet.

Míg Petrovacban vártunk, egy autós megpróbált Budva felé utast keríteni magának – gondolván, hogy így olcsóbb lesz a benzinköltsége. A kiszemeltek persze mi, hátizsákosok voltunk. Aztán felvilágosítottam, hogy bármennyire is kedvezményes a viteldíj és kényelmes az autója, mi mégiscsak az ellenkező irányba megyünk.

Alig 20 perc volt az utazás, úgyhogy a hátsó ajtóra eszkábált ülésen ülő Dávid is túlélte az utat; bár az ülést tartó, elkorhadt fémkampó nyikorgásai minden kanyarban jelezték, hogy nincs már sok hátra, hogy eltörjön.

A lassan, de biztosan széteső buszt gyorsan elhagytuk. A part felé sétáltunk, amikor megütötte a fülemet, hogy két helyi kisebbséghez tartozó csaj „Zlatarska kosa” kifejezést ismételget és Dávidra mutogat. „Aranyhajú, aranyhajú” – kiabálták Dávidnak, aki erről tudomást sem vett; addig, amíg fel nem világosítottam, hogy mit jelent magyarul a kifejezés. Most láttak szőkét először??

Mire Sutomoréba értünk, korgott a gyomrom az újabb kaja után. Bár ebben az évszakban itt (szinte) minden zárva tart, azért egy pékséget találtunk. És egy mini boltot is, ahol a közeljövőben szavatosságát vesztő 2 literes Nikšičko csak 1 € volt! Mondanom sem kell, hogy két palack is elfogyott az elkövetkező órákban. Ami persze tartalmasan telt: napoztunk egy kicsit a parton, majd megláttunk egy fickót, aki a parton levetkőzött és bement a tengerbe úszni.


CIMG9880.JPG

Dávidnak sem kellett sok, feltűrte a nadrágját, levette a pólóját és bemerészkedett a vízbe. Hamarosan én is követtem, de én azért a pólót magamon hagytam. Azért nem volt még strandidő…


CIMG9878.JPG

Ezt követően felmásztunk az öböl fölé magasodó sziklafalra, ahol már kétszer is jártunk: egyszer tavaly januárban, majd májusban. Innen kitűnő a kilátás a városra, a várromra, a tengerre és a vasútra is! Januárt tudván, hihetetlenül tűzött a nap; látszik, hogy délebbre járunk.


CIMG9894.JPG
CIMG9903.JPG

Sajnos, gyorsan telt az idő, eljött ismét a búcsú ideje; menni kellett a vasútállomásra. Ám szerencsére most még nem hagytuk el a tengert, hiszen Barba utaztunk szállást keresni. A tengerre néző, állomásra vezető lépcsősorról már oly’ sokszor vettem búcsút a tengertől – most is, a lemenő nap fényében. Annyira belefeledkeztem a búcsúba, hogy majdnem le is késtük a vonatot. Már bent állt „Gorbacsov” (így nevezik Montenegróban a rigai gyártású motorvonatokat), amikor valamilyen tudat alatti okból eljutott az agyamig, hogy indulni kéne. Ennek ellenére csak halkan és nyugodtam a mellettem ülő Dávidhoz fordultam és ennyit mondtam szerényen: - „Dávid, megjött a vonat.”

Mire a mondat elhangzott, a forgalmista már meneszteni készült, ám mi nagy rohanást eszközölve elértük a szerelvényt. Mi fel, ajtók be és a vonat már robogott is a 252 alagúttal tarkított Beograd – Bar vasútvonal tengerparti végállomására.

Kb. 10-15 perc a menetidő Barig, ahol érkezés után az autóbusz-állomás melletti sütödébe ültünk be, egy pljeskavicára. Most nem voltak sokan, így nem is terjengett a grill füstje, de azért a kaja most is jó volt.

Még beszaladtunk negyed kiló olajbogyóért estére a boltba, amely egy kivi-lugas mellett található. Ezután – sajnos már sötétben – elkezdtünk szállást keresni. Kiírtam pár olcsó szállást előre a netről, de végül a kikötőben található Sidro Hotelben vettünk ki szobát – csak egy kicsit drágábban, mint az általam kiírt szállások árai voltak. Előnye volt viszont, hogy közel volt a vasútállomáshoz.

A szálloda az 1970-es és ’80-as években élhette a virágkorát, mára eléggé leharcolt állapotban volt, megvetemedett és zárhatatlan nyílászárókkal és nem működő fűtési rendszerrel. Fűteni a légkondicionálóval lehetett. A szobánk a földszinten volt, így melegünk – a légkondi fűtése ellenére – sem volt.

Este még sétáltunk a kikötőben (láttunk pár hadihajót is) és városban, bár kétségtelenül nem a modern Bar a térség turisztikai attrakciója, hanem Stari Bar, de oda a sötét miatt már nem jutottunk el.


CIMG1198.jpg

Csemegének vettünk még egy üveg ajvárt, amit chipsszel fogyasztottunk el, miközben a szálloda TV-jében a helyi turbo folk szórakoztatott minket.

Ajánlott bejegyzés
Legutóbbi bejegyzések
Címkék
Follow Us
  • Facebook Classic
  • Twitter Classic
  • Google Classic