Hazaúton – a tenger érintésével - 2013. szeptember 3-4. (kedd-szerda)

Ébredés után gyorsan összekészülődtünk és kivillamosoztunk a pályaudvarra. Jegyvásárlást követően felmentünk a vonatunkhoz, amely már bent állt a vágányon. Elszomorító, hogy a bosznia-hercegovinai főváros pályaudvaráról egy nap alatt alig indul tíz vonat összesen. A 6:51-es az egyetlen, amely dél felé indul és Mosztáron át eléri a tengerpartot, Pločénél. Nyári idényben van egy délutáni vonatpár is, az azonban csak a bosnyák-horvát határállomásig közlekedik.

Ködös és felhős volt a reggel, de ahogy haladtunk dél felé egyre inkább a napsütés győzött; a Neretva völgyében fokozatosan kiderült az idő. A pločei vasútvonal a bari vonalhoz hasonlóan különlegesen szép. Végig hegyvidéki környezetben halad a vonat, Konjic város előtt pedig egy hármast ír le a vasútvonal vezetése, egyes helyeken belátni a teljes pályaszakaszt, azt, hogy döcögtünk néhány perce és azt hol fogunk pár perc múlva. A jelentős szintkülönbséget győzi le így a vasútvonal, több tucat alagút és viadukt segítségével.

Konjic után már végig a Neretva szűk völgyében haladunk, dél felé haladva egyre mediterránabb jellegűvé válik a táj. A hegyoldalak sokkal kopárabbá válnak és mintha a nap is másként (más szögből) sütne. A tájban gyönyörködve pedig jól esik a fülkébe felszolgált kávé. A három személykocsi mellett ugyanis egy büfékocsi is helyet kapott a vonatban.

A semmi közepén lévő megállókban horgászok szállnak le, Mostarban pedig szinte kiürül a vonat.

Mostartól már csak alig egy óra az út Ploče fejpályaudvaráig, így 11 óra előtt meg is érkeztünk ide. Ploče nem egy szép tengerparti város, inkább ipari jellegű és ehhez szokás szerint a szocializmus alatt épült 10-15 emelet magas kopár paneltömbök dukálnak. Így, bár szikrázó a napsütés, pálmafák vannak, mégsem egy különleges helyre érkeztünk.

Némi kuna váltása után átsétáltunk a buszállomásra és kinéztük a spliti buszokat. 12 óra körül indult is egy, amely Dubrovnikból érkezett. A várakozás ideje alatt sétáltunk kicsit és vettünk egy-egy burekot ebédre.

A buszút rendkívül kényelmetlen volt, csak a leghátsó sorban jutott ülőhely, a lábam is alig fért el. És még mintegy 2 és fél óra utazás várt ránk Splitig. Sebaj, a tenger látványa mindenért kárpótolt!

Fél 3 körül szálltunk le Split nyüzsgő vasút- és buszállomásán. Hiába, elhagytuk a turisták által ritkán látogatott tájakat és a népszerű horvát tengerparton vagyunk. Gyorsan megvettük a vonatjegyeket az éjszakai zágrábi gyorsra, és indultunk is fürödni. Splitben 2008-ban már jártam, bevallom, ezúttal nem a műemlékek és a mediterrán hangulatú belváros miatt jöttünk ide; s az éjszakai vonatig hátralévő időben nem várost nézni hanem strandolni szerettünk volna.

Több kijelölt fürdőhely van, van köztük sziklás és homokos is. Mindkettőt kipróbáltuk. A víz kellemesen meleg, 23-24 fokos volt. Melegebbnek éreztem, mint a Balatont az augusztus 20-i hétvégén.

A hátizsákjainkat, a megváltott jegyekkel és a pénzünkkel nem akartuk egyedül, őrizetlenül hagyni, így külön-külön jártunk a vízbe úszni. Gyorsan telt az idő, közben meg is éheztem, ezért kerestünk egy dögevőt. Bár Horvátországban már nincs annyi, mint Szerbiában – azért akad; mi is találtunk egyet. „Bosnyák csevapot” kértünk, amely finom volt ugyan, de az igazi szarajevóit azért meg sem közelítette.

Lassan-lassan napnyugtába hajlott az idő, így úgy döntöttünk, hogy a naplementét egy domb tetejéről szemléljük, ám a kiválasztott domb mégsem olyan volt, mint amilyet vártunk, így a kikötőbe siettünk és ott vártuk meg a sötétedést.

A vonat 21:17-kor indult, így még mindig volt másfél óránk ezért sétáltunk egyet a belváros szűk utcái között is. Vettünk még kaját az útra, futottunk egy kört a piacon, hátha van friss olajbogyó (nem volt); majd kisétáltunk az állomásra. Sokan választották a vonatot (pedig éjszakai busz is sok indul és még olcsóbb is), de azért a vonat kényelmesebb. És az éjszaka nagy részében nem is kaptunk útitársakat a fülkében, csak hajnali 4 óra körül Ogulinban szállt be pár nyugdíjas.

Este, indulás után, arra lettünk figyelmesek, hogy a Split feletti kopár hegyek között tűz van. Hatalmas kiterjedésben égett a hegyoldal, megvilágította a tájat, miközben robogott a vonat. Érdekes látvány volt. Aztán elaludtam, csak egyszer-egyszer riadtam fel, általában akkor, amikor a kalauz benyitott…

Reggel 7 órakor futottunk be Zágrábba. Kb. negyed órás késéssel. Mivel a Zágráb – Budapest közvetlen, nemzetközi vonat 10 órakor indul és drága az egy úti jegy Budapestig (29 €), úgy döntöttünk, hogy egy helyi személyvonattal elmegyünk Koprivnica határállomásig és onnan veszünk csak kishatárforgalmú jegyet Gyékényesig. A hazai szakaszon pedig belföldi jeggyel utazunk, igénybe véve a kedvezményeinket.

Koprivnicába 8 előtt pár perccel indult egy vonat, így ebben a kisvárosban is volt kb. 2 óránk. Ezt reggeli vásárlására fordítottuk, majd egy kávézóban, Dávid mobilja segítségével megnéztük a Gyékényes – Budapest viszonylatú vonatokat. Sok találat volt, de mindenképpen lassabb, mintha a közvetlen gyorsvonattal utaznánk végig. Ám ez a jegyünkkel szabálytalan lett volna.

Mindezek ellenére végül Gyékényesen a határvizsgálat után leszálltunk, elballagtunk a pénztárba, megvettük a belföldi jegyeket és még arra is jutott idő, hogy visszaszálljunk a 4-5 vagonnal megtoldott szerelvénybe. Így nem kellett várnunk és 17 óra körül már Budapesten is voltunk.

Közben még Nagykanizsán megkértek egy bicaj szállítására, így még 500 Ft-ot is kerestem.