Taxisfutam - 2013. szeptember 2. (hétfő)

A szállásdíjban a reggeli is benne foglaltatott, így 8 óra körül lementünk a motel éttermébe. Egy étlapról lehetett választani; én a tojást már unván, ezúttal virslit kértem. A pincéren éreztem, hogy a korai időpont ellenére lecsusszant már egy-két kupica šljivovica, így miközben hozzám beszélt, kezdtem én is szédelegni. Közben ment a szerb közszolgálati adó reggeli műsora, amelynek a fő témája az aznap kezdődött új tanév volt. Hát, jó érzés volt a tanév első napján egy kisvasúti motel éttermében reggelizni, mit sem törődni azzal, hogy otthon becsengettek.

A délelőtti kisvasút csak fél 11-kor indult Mokra Gora állomásáról, így reggeli után volt még idő körülnézni, képeslapot és egy turistatérképet venni.

A vonatozásra már úgy indultunk, hogy magunkhoz vettük a hátizsákjainkat és kijelentkeztünk a szállodából. A bankkártyám nem működött, így az utolsó dínárokat kellett kiadnom, de szerencsére a boltban váltottak pénzt is. Természetesen feketén.

10 óra felé már gyűlt az utazóközönség, voltak itt ukránok és németek is, de mintha magyar szót is hallottam volna. Fél 11 előtt pár perccel összeállították a szerelvényt, majd elmenesztettek. Szerencsére nem volt zsúfoltság, a negyedik vagon végén helyezkedtünk el. Ez volt a legideálisabb választás, hiszen a lehúzott teliablakon beáramlott szél (huzat) senkit nem zavarhatott; fotózni pedig kiválóan lehetett.

2006 nyarán jártam már itt, ám azóta gyökeres fejlődésen ment át a vasútüzem. Átadták ugyanis a boszniai (szerb entitásbeli) Višegradig az újjáépített vasútvonalat. 2012 augusztusában és szeptemberében járt is menetrend szerint a vonat, ám az idei idényben már nem. Ennek a megoldatlan határellenőrzés lehet az oka, illetve az, hogy a szerb oldalon a ŽS, a határ másik oldalán pedig már a ŽRS a fenntartó és üzemeltető. Mindezek ellenére bízom benne, hogy jövőre újra indul az üzem ezen a szakaszon is.

Kigördültünk tehát Mokra Gora állomásáról, gépünk a budapesti Úttörővasútról is jól ismert román gyártású dízelmozdony volt. Hegymenetben a vonat megállás nélkül végigmegy a végállomásig, majd a visszaúton állunk meg a kiépített közbenső megállóhelyeken és kilátópontokon. Šargan Vitasi a felső állomás, itt kb. negyedóra szükséges a körüljáráshoz, majd elindultunk visszafelé. A megállások miatt a lejtmenet 40 perc helyett mintegy másfél órás utazást jelent.

Két kilátóponton álltunk meg útközben, ahol 5 percet tartózkodott a vonat, le lehet szállni és kezdődhetett a fotózás. Ezen kilátópontokról kitűnő a kilátás a vasútvonal alacsonyabban futó szakaszaira. Ugyanis a kisvasút elsősorban arról nevezetes, hogy a Mokra Gorától Šargan Vitasi-ig tartó szintkülönbséget egy nyolcas alakú vonalvezetés segítségével győzi le, jelentős részét pedig fordítóalagutak segítségével. Így az igényesen kialakított kilátópontokról be lehet látni a sínpálya több szakaszát is. Ipar- és vasúttörténeti különlegesség ez a vasútüzem. Kár, hogy a Szarajevóig tartó szakasza az 1970-es években megszűnt.

Egy közbenső állomáson, Jatarén fél órás szünetet tartottunk. Itt lehetőség van kávézni, hiszen egy étterem is üzemel; de mi a kiépített túraösvényen tettünk egy gyors sétát. Ezen lépcsők segítségével pár perc alatt fel lehet sétálni oda, ahol a vonat mintegy 15 perce haladt el, tehát gyalog is érzékelhető a szintkülönbség, amelynek leküzdéséhez a vonatnak is szüksége van, csak jóval hosszabb távon.

Megálltunk Golubići állomáson is. Itt Mokra Gora állomására látunk rá. Ám ez a megállóhely másról is híres: itt játszódik az „Élet egy csoda” c. film. A filmben szereplő sínautó is az állomásépület mellett áll.

A látványos és nagyon jól megszervezett vonatozás után 13 óra körül értünk vissza a kiindulási állomásra. Volt még időnk a délutáni višegradi buszig, így ismét a kedvező áru de kiadós grillezett hústálat választottuk ebédül. Majd a bolt előtt megittunk egy Jelen-t. Szerbiában nem tilos az üzlet előtt inni, nincs az 5 méteres szabály, vagy a közterületi alkoholfogyasztás tilalma sem. Miért lenne? Ez nem a túlszabályozott Közép-Európa. Sörnyitó minden pénztáros mellett van, s az üveges söröket automatikusan nyitják is, már csak a betétdíjjal kapcsolatos adminisztráció elkerülése végett.

Jártam már úgy, hogy egy üveges sört akartam venni. Megbeszéltem az eladóval, hogy kifizetem a kaució díját. Ezt kézzel rögzítette a blokkon, majd egy nagy adminisztrációs könyvbe is bevezették, hogy egy Jelenes üveg cserepalack nélkül, kaució kifizetése mellett kiadásra került. Ezt már csak tetézte, hogy a kaució annyi volt, mint a sör ára, mintegy 100 Ft. Majd megittam a sört, és mivel drágálltam a betétdíjat, visszavittem az üres palackot. Ezt újabb adminisztráció követte: a blokkomat bevonták és sztornózták. Újabb nyugtát kaptam, ezúttal a kifizetésről. Végül a nagy könyvben is sztornózták a kiadást és rögzítették a Jelen palack bevételezését. Kicsit bonyolult a dolog. Azóta a sört a bolt előtt fogyasztom el, így nincs adminisztráció, a kiürült palack a boltnál marad.

Fél 4 körül kiálltunk a buszmegállóba. Buszmegállóba? Egy kereszteződésbe, ahol az út kicsit kiszélesedik, ott leinthető a busz. Táblát és menetrendet ne is keressünk. ¾ 4 körül érkezett meg a minibusz és határellenőrzés nélkül, fél óra alatt a boszniai szerb entitás egyik városában, Višegrádon voltunk. Régóta szerettem volna ide eljutni. Hiszen itt játszódik a „Híd a Drinán” c. Ivo Andrić mű. A busz a híd mellett rakott le, a parkolóban fordult, majd eltűnt. Így lehetőség volt arra, hogy rögtön a híd megtekintésével kezdjük az ismerkedést. Kicsit rondított a képen, hogy a Drinában egy kotrógép dolgozott, a híd felújítását készítették elő.

Kicsit bennünk volt, hogy hogyan jutunk el még aznap Szarajevóba, hiszen már fél 5 is elmúlt, és nem az autóbusz-állomáson szálltunk le. (Ekkor még ezt hittem.) Mivel itt már konvertibilis márka a hivatalos pénznem, ezért bementem a postára váltani. Ott megkérdeztem, hogy hol a buszállomás. Felvilágosítottak, hogy az nincsen, minden busz a hídfőnél, a parkolóban fordul. Ajjaj, akkor menetrendi tájékoztató sincsen. Ezután átmentem a helyi nagy szállodába és a recepción kérdeztem meg a buszmenetrendet. Itt pedig megtudtam, hogy innen már aznap nem megy busz Szarajevóba, csak másnap reggel 8 óra körül.

Igen, nem gondoltam rá, hogy a szerb entitás eme városának jobb a kapcsolata Szerbiával mint a saját fővárosával. A szálloda drágának bizonyult (43 € lett volna egy szoba), ezért két lehetőségünk maradt: visszamegyünk a 6 órás busszal Užicébe vagy taxizunk egyet. Egy palack Nektar sör mellett beszéltük meg a dolgokat. Be kell vallanom, Užicébe egyáltalán nem volt kedvem visszautazni, hiszen onnan jöttünk. Így kicsit erősködtem, hogy próbáljuk meg a másik eshetőséget. A szintén szerb oldalon lévő Priboj a bar-i vasútvonal mellett fekszik, és csak 40 km. Odamentünk az egyik taxishoz, és megkérdeztük mennyiért vinne el. Végül fejenként 10 €-ban alkudtunk meg. Beültünk és elindultunk Priboj felé. Kicsit beszédbe elegyedtem a taxissal, kérdezte honnan jöttünk és mit láttunk, illetve merre megyünk tovább. Mondtam neki, hogy Szarajevóba terveztünk menni, de nincsen busz már este, így Pribojból próbálunk majd eljutni valamerre egy éjszakai vonattal. Ekkor kibökte, hogy van még egy busz Szarajevóba, csak az nem érinti Višegrad városát. Novi Pazar-ból érkezik és Priboj felől jön. Ott már nem érjük el, de ha visszafordulunk, akkor egy útkereszteződésben még fél 7 körül leinthetjük. Kis hezitálás után úgy döntöttünk, megpróbáljuk, ha az ár marad 10€/fő. Maradt.

Visszafordultunk és jelentős sebességhatár áthágással elindultunk Međeđa felé. A Drina folyó partján futó úton száguldozott alkalmi sofőrünk. Az alagutakkal tarkított úton többször előfordult, hogy az alagútban előztük meg a lassabban haladó kocsikat. Dávid csak annyit súgott oda nekem: -„nem itt akartam meghalni”.

Gyönyörű az út vonalvezetése és a környező hegyek is. A Drina túlpartján, elszórtan, magányosan álló házakat és horgászkunyhókat lehetett látni. Hidat a túlpartra csak egyet láttam, míg utat ezekhez az épületkehez egyet sem. Valószínűleg csak szekérúton lehet megközelíteni a házakat, a horgászkunyhókat pedig csónakkal.

Fél 7-re meg is érkeztünk a Drina és Lim folyó összefolyásához. Itt csatlakozik be a višegradi útba a Priboj felől érkező aszfaltcsík. Megfordultunk a kereszteződésben és leálltunk az út szélén. Kifizettem a fuvardíjat, KM-ben, majd átmentünk a híd túloldalára, hogy megnézzük a két folyó összefolyását. Ám már fénykép készítésére sem volt időm, láttuk, hogy jön a busz.

Leintettük, búcsút vettünk a taxistól; majd elhelyezkedtünk a buszon. Közben hallottam, hogy egy utas mögöttünk megjegyezte: „mi ez, csak nem egy turistabusz?”

Sajnos, sötétedett, így a szép tájat már csak negyed órán át élvezhettem. Közben Dávid olvasásba kezdett, hogy feldolgozza az elmúlt óra történéseit.

8 óra körül értünk Szarajevóba.

Mivel a busz Szerbiából érkezett ezért a végállomása Szarajevó szerb negyedében van. A központi buszállomás viszont (ahová a bosnyák-horvát föderáció illetve Horvátország felől érkeznek a buszok) a vasútállomás mellett van. Ám szerencsénkre a belváros szélén, a könyvtár épülete mellett megállt a busz, így mi gyorsan lepattantunk. Így 5 perc séta után a Baščaršijan voltunk. Gyorsan megnéztük, hogy meddig van nyitva kedvenc csevapozónk, a Željo; majd elindultunk szállást keresni. Elsőként a már májusban letesztelt hostelt néztük meg. Az épület zárva volt, de a szemben lévő négy csillagos hotel alkalmazottja kinézett és megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Pár perc múlva felhívta a mi hostelünk tulaját, aki fél óra múlva meg is érkezett. Addig az előkelő szálloda halljában ülhettünk le – és néztük az Al Jazeera hírcsatornát. Hiába muszlim többségű városban vagyunk és a hotel is török tulajdonban van.

Ugyanazt a szobát kaptuk a hostelben mint májusban. Az ár is hasonló volt, 15 KM/fő. Ezután elszaladtunk megvacsizni a Željo-ba, majd szokás szerint beültünk egy sörre a Sarajevsko Pivara sörözőjébe.

Még kicsit bóklásztunk a belvárosban, majd lefeküdtünk, hiszen korai kelés várt ránk. Úgy határoztunk ugyanis, hogy nem egyenesen Zágrábba vonatozunk (hiszen ebben az esetben meg kell szállni Horvátországban) hanem lemegyünk a reggeli vonattal Pločéba, átbuszozunk Splitbe és onnan vonatozunk Zágrábba. Így hosszabb az utazás, a jegyköltség is picit - de Splitből van éjszakai vonat, így megspóroljuk a zágrábi szállásdíjat és jelentős hozadékként látjuk a tengert is. Szóval ¾ 6-kor már kelni kellett a következő nap, hiszen a pločei vonat 6:51-kor indul Szarajevóból.