A szocialista városkép és Mokra Gora kisvasútja - 2013. szeptember 1. (vasárnap)
Tegnap este már nem ettünk, így vasárnap reggel rendkívüli éhségre ébredtem. No, meg arra, hogy vasárnap ide vagy oda, pontban 7 órakor elkezdték a szálloda melletti építkezésen a munkát. Próbáltam még szunyókálni, ám a gyomrom korgása megakadályozott ebben.
8 körül finoman jeleztem Dávidnak, hogy vele vagy nélküle, de elmegyek reggelit keresni. Velem tartott. Nem jutottunk messzire, mert megkérdeztem a recepción, hogy lehet-e a szállodában reggelizni és potom összegért lehetett. Így nem kellett vasárnap reggel bolt után kutakodni, hanem felszolgálták a ham and eggs-et. Életmentő volt üres gyomromnak. Közben az étteremben szolgálatot teljesítő igazgató asszony leukránozta Dávidot. Felvilágosítottam, hogy sem oroszok, sem ukránok nem vagyunk.
Reggeli közben és után ismét felmerült, hogy merre tovább. Némi hezitálás után a Mokra Gora-i kisvasutat tűztük ki célul. Ehhez Požegából Užicébe kellett vonatozni, onnan pedig találni kellett egy buszt.
A vasútállomásra menet még megpróbáltuk megnézni a szabadtéri vasúti kiállítást, de minden bejárat le volt lakatolva.
Nagy meglepetésemre a 10:55-ös személyvonat percre pontosan érkezett. A szembejövő kereszt is rendes volt, így a két kocsis vonat csodák-csodájára de menetrendi pontossággal indult és érkezett – félórás utazás után – Užicébe. Nem is volt vészesen tele, a kabinban még +1 fő utazott, aki szokás szerint érdeklődött honnan jöttünk és hová megyünk.
Užicébe érkezvén első dolgunk a buszpályaudvar meglátogatása volt. Ám mintegy negyed órával lekéstük a délelőtti Mokra Gora-i buszt, így a következőig (délután 15 órakor) még több óránk volt.
Hát, eljött az idő, hogy Dávidnak is megmutassam a szocialista szállodaépítészet egyik remekművét, a város főterén álló, mintegy 20 emeletes hotelt, amely egy űrrakétát formáz meg. Nagyobb, mint az Atlantis – és persze szebb is. Nyers betonszínű.
Szerintem soha nem volt teltház ebben a szállodában és mára már teljesen szét van rohadva. 2010 nyarán töltöttem itt egy éjszakát, valahol a 16. emeleten. Sivított a szél a rossz és elöregedett tömítések mentén, a berendezés pedig a ’70-es éveket idézte. Nos, lebontani sohasem fogják, ennek ellenére úgy tippeltem, hogy már bezárt. Pedig nem! Nyitva van és várja a megfáradt utazókat. Ugyan ma már csak egycsillagos besorolást kapott.
A Partizán tér és a rakétaszálló látképe 2014 januárjában
Egy fél órát csodáltuk ezt az építészeti remekművet – a Partizán tér egyik cukrászdájának teraszáról (amúgy ezen a téren állott Szerbia legnagyobb Tito szobra). Utána elindultunk felfedezni a város fölött magasodó várromot. Fogalmunk sem volt, hogy hogyan jutunk fel, de elindultunk a patakparton kiépített sétányon, ahol a lámpatestekre erősített hangszórókból zene szólt. Eljutottunk a patak felduzzasztása céljából épített gátig, majd ezután kezdődött a kaptató. Érdekes helyre, az 1970-es években felszámolt Užice-Szarajevó keskenynyomtávú vasútvonal egykori nyomvonalára vezetett az út. Az alagutakkal tarkított szakaszon a síneket már rég felszedték de a sínek helyén gyalogutat építettek ki. Az alagutakat kivilágították, aljzatát leaszfaltozták. Így át lehet sétálni rajtuk.
Hogy hova vezet ez az út, nem tudom, mert egy fél óra után visszafordultunk – azért mert a vár a másik irányban volt. (De szerencsére láttuk elhúzni a nappali bari vonatot egy viadukton, ám jó fotó készítésére már nem volt időm…)
Elindultunk egy másik ösvényen, melynek végén kilyukadtunk egy lakott részen (Užice, hegyre felkapaszkodó, kertvárosi részére). Itt megtudakoltuk, hogy merre van a vár, és már nyeregben is voltunk. Mintegy 10 perc alatt felértünk a várromhoz. A kilátás csodálatos volt a szocialista panelrengetegre!
Érkezésünkkor távozott két fiatal, egyikük egy sütőrácsot cipelt. Később kiderült tüzet raktak a várfalon, és a rácson csevapot sütöttek ebédre. Majd távoztak.
A vár megmászása után kerestünk valami kaját, amelyet egy „bosanski čevap” formájában találtunk meg. A dögevő olyan pici volt, hogy ha egy ember belépett, még egy már nem fért be. Így a rendelés leadása után, az utcán várakoztunk. Ám a grill füstje még így is beterített. Dávid szerint a pljeska nagyon finom volt itt.
3-kor indult a kisbusz Višegrad felé, amellyel mi Mokra Gorá-ig utaztunk. Kb. egy órás volt az út, Kremna településen át mentünk. Mokra Gorá-ba pár perccel 4 előtt értünk, így felsiettünk a kisvasút állomására, mert 16:10-kor indult egy vonat – legalábbis úgy tudtuk. Hiába rohantunk, a pénztárban mondták, hogy aznap már nem megy vonat, csak másnap délelőtt 10:30-kor.
Kis hezitálás után szerencsét próbáltunk a vasútállomáson lévő ŽS fenntartású motelben, és nyertünk! Egy szobát, reggelivel, sok ŽS szappannal! A szállás elfoglalása után megvacsiztunk a motel éttermében. Egy finom, mesano meso-t, vagyis grillezett hústálat két személyre, salátával. Végül az estét a falusi bolt lépcsőjén töltöttük, s ittuk a Jelen-t.
Még körülnéztünk a faluban, s a kisvasút sínjein tértünk vissza a motelbe.
