Ismerkedés fiatalokkal és… idősekkel… - 2013. augusztus 31. (szombat)

Hogy merre folytassuk szerbiai kalandozásainkat, több verzió is felmerült. Végül, már kilépve a szálláshely ajtaján, döntöttük el, hogy buszra szállunk és elindulunk nyugat felé. Erre felé már több klassz helyen jártam, ahová visszamennék, másrészt pedig meg volt az esélye annak is, hogy elkeveredünk a montenegrói tengerpartra is. Végül nem így lett. A horvát tengerpartra jutottunk el. De ez a következő napok története.

Szóval ezúttal nem a vasútállomásra, hanem az autóbusz-állomás felé vettük az irányt. 10:30-kor indult egy busz Kraljevo felé. Aleksinac – Kruševac útvonalon indultunk el, Aleksinac városáig az autópályán. Hogy hogy nem, az autópályán útépítés miatt rendkívüli dugó volt. De a sofőr gyorsan megoldotta a problémát, megunva a várakozást, kikanyarodott a leállósávba, elhúzott a kocsisor mellett majd letért az első adandó alkalommal az autópályáról. Ezután az autópályával párhuzamos, régi, ócska másodrangú úton szeltük a kilométereket. Még jó, Szerbiában nem tiltja a KRESZ a leállósávban haladást… Itt az utas pontos célba juttatása az elsőrendű.

Azért így is három és fél óra volt az út Kraljevoig. Így itt nem sok időnk volt nézelődni, sörvásárlás után már indult is a személyvonat Požega felé (ezúttal két vagon, két mozdonnyal), de mi csak Ovčar Banja megállóhelyig vettük a jegyet, hiszen itt leszálltunk.

Már menesztettek, amikor két csajszi futott a vonat után, akiket meg is vártunk. Szabad kabin nem lévén, egyszer-kétszer végigsétáltak a vonaton, majd minket találtak a legszimpatikusabbnak, hiszen a mi fülkeajtónk előtt álltak meg. Dávidot gyorsan kiszúrták, valami miatt kitűnik az átlag szerb férfikörből, nem tudom, hogy mi miatt...

Mi kiszúrtuk őket, Ők kiszúrtak minket, ennek ellenére a csukott fülkeajtó hermetikusan elzárta a két társaságot. Mi róluk beszéltünk, Ők rólunk, aztán hamarosan benyitottak és elfoglalták a szabad ülőhelyeket. Kicsit beszélgettünk angolul, ám már befutottunk Čačak állomásra, Ők pedig csak idáig jöttek. Dávid nevét elkérték, majd néhány óra múlva már facebook ismerősök voltak Nataljana-val.

Mi is pár megálló múlva leszálltunk, két alagút között, egy kicsi településen, a hegyek között. Megcsodáltuk a ŽS biztonsági zárját, amely egy szakadt szatyrot jelentett, amellyel összekötötték a vagon végét, nehogy kiessen valaki. Nagyon biztonságos!

A tájegység arról nevezetes, hogy a Zapadna Morava folyó itt egy hatalmas dupla meandert ír le, amelyre a környező hegycsúcsokról gyönyörűen rálátni (Kablar vagy Ovčar).

Emellett a szerb Athosznak is nevezik ezt a részt, mert a környék erdei és hegyei több mint 10 elzárt, ortodox kolostort rejtenek. 2011-ben már meglátogattam közülük néhányat, mikor 3 napot töltöttem itt.

Most csak néhány óránk volt, így sétáltunk a környéken, mászkáltunk a folyó gyalogos függőhídjain és ebédeltünk egyet. Azért egy kolostort meglátogattunk napnyugta tájékán.

A „Dom” turistaszálláson már 2011-ben meg szerettem volna szállni, sajnos szoba most sem volt, de az ebéd ennek ellenére kitűnő volt. Dávid punjana pljeskavicát (töltött) én házi kolbászt ettem, szerb és sopszka salátával.

Míg elszaladtam a mosdóba, Dávidot ismét kiszúrták. Csak most nem fiatal csajszik, hanem 70 év feletti hölgyek. Itt hangzott el a péniszméker kifejezés a pészméker helyett és mellett, de erről sajnos folyó ügyeim miatt lemaradtam. Mindazonáltal úgy látom, ez a nap az ismerkedésről szólt…

A folyóparton lévő étteremben esküvő volt, azért oda is benéztünk; Dávid egy focidrukkerrel társalgott szerbül a Ferencvárosról és a Partizán Beogradról. Én egy részeg nőt kaptam ki, aki még artikulálni sem tudott, csak érthetetlenül motyogott nekem szerbül a kolostorokról.

Az ebéd után a faluban a bolt előtt ittunk, szintén helyiekkel. Ők két sör után beültek az autóba és elmentek. Ezt nem tiltja a KRESZ??? Dávid sörözés közben megetette a helyi kiskutyát majd elkérvén a betétdíjas palackot, a maradék sörrel felfedeztük a települést.

Átmentünk a kempinghez, majd Dávid rávett, hogy menjek át a helyszín másik, romos állapotban lévő függőhídján. Némi unszolás után (és az ígéret miatt, hogy nem lengeti be), átmentem. Élmény volt, de a leszakadás szélén állt. A másik híd viszont tök jó állapotban van, este kivilágított.

Ezután már sötétedett és lassan jött is az utolsó vonat Požega felé. Kisétáltunk a megállóhelyre, majd megvártuk a befutó, ismét két vagonos putničkit.

Požegában némi hezitálás után nem vártuk meg az éjszakai vonatot, amely Bar felé indult volna tovább, hanem besétáltunk a városba és megszálltunk a helyi szállóban.