Túra a Kotori-öböl fölött - 2013. május 6. (hétfő)
Na, ma reggel nem kellett korán kelni. Dávid viszont, amikor felébredt, még félig csukott szemmel odajött hozzám, s megkérdezte: van-e még Prepečenica… és van-e még sör? Volt, úgyhogy ezeket reggel elfogyasztottuk. Éppen, hogy kiléptünk a szállásról, meglátott egy üzletet is. Vegyünk-e egy-egy sört az erőd tetején való elfogyasztásra? Hát, vettünk. (Reggelizni ugyan még nem reggeliztünk…)
Ezután – reggeli edzésként – felmásztunk a kotori erőd tetejére, a kijelölt turista-szerpentinen. Szerpentin, mert a nagy szintkülönbséget csak így lehet legyőzni, de azért is, mert kígyózó sorokban haladtak a turisták felfelé. Fentről láthattuk, hogy két nagy tengerjáró hajó is kikötött – ez lehet az oka a kirándulók áradatának.
Az erőd legszebb kilátással rendelkező helyén megreggeliztünk. Aztán elkezdtük felfedezni a várat és környezetét. Találtunk is egy elhagyatott turistaösvényt, amelyen másfelé elhagytuk az erődöt. Ez egy elhagyott településre vezetett, majd a régi faluhoz vezető, kőből rakott szerpentinen ereszkedtünk vissza a városba. Ezen az úton siklott el egy kígyó Dávid lába előtt…
Ez sajnos betett az újabb tervünknek, hogy valamikor visszajövünk ide túrázni. Pedig gyönyörű a táj és jól jelzettek az utak. Jó lenne itt túrázni! És tudunk egy jó szállást is hozzá!
Visszatérve Kotorba, a napsütés helyett erős szélvihar kerekedett. Ücsörögtünk és lábat áztattunk az öbölben. Majd jött az egyik legolcsóbb és legjobb ebéd! Egy hentesnél, a választott gurmanska pljeskavicát előttünk megsütötték, majd lepényben az autóbusz-állomáson elfogyasztottuk.
Bár rögtön Ulcinjba készültünk, mégis csak Budváig mentünk. Megnéztük, mikor mennek a buszok. Hamarosan indult is egy, kb. fél óra múlva Budva érdekes buszállomásán voltunk (szőlőlugassal benőtt, parkosított kert, ahol nyulak és őzek szaladgáltak).
Elindultunk az óvárosba. Dávid meglátott egy „Maxi-t” és felhívta rá a figyelmet, hogy „ott tudunk sört venni”. Vettünk is, sőt itt láttam meg életemben először a koszovói sört, a Birra Peja-t; vettem is egy palackkal.
Aztán besétáltunk az óvárosba, pihegtünk a citadellában és megnéztük az eldugott kis tengerpartot, ahová egy keskeny gyalogút vezet csak át. A hideghez szokott oroszok már eme május eleji időpontban is úsztak a tengerben és napoztak.
Késő délután Cetinjén át átbuszoztunk Podgoricába. A busz nagyon tömött volt. Egyrészt Belgrádba ment, másrészt az ortodox húsvéthétfő volt, így sokan utaztak vissza a nagyvárosokba. Közben gyülekeztek a felhők is és egy nagy felhőszakadás volt készülőben.
Mire Podgoricába értünk, szakadt is az eső, ezért a buszállomáson két sör elfogyasztása mellett vártuk meg a vihar elmúltát. Ezután elindultunk szállást keresni és vacsorát vadászni.
Szállásunk előtt januárban még volt egy šiš-csevapos bódé, mára ezt lebontották. Ám pár perc sétára találtunk egy banjalučki csevapost, így ott vacsiztunk meg.
Még vettem egy palack ásványvizet, miközben az üzletben az eladó csajok kijavították a rossz ragozásomat, s persze igazuk is volt: helyesen „flašu minaralne vode”.
