top of page

Ovčar-Kablar szoros

Az Ovčar-Kablar szoros kolostorai
 
A képre kattintva galéria nyílik meg!

A Golija-hegységben eredő Nyugati-Morava (Zapadna-Morava) folyó völgye Požega és Čačak városok között jelentősen összeszűkül: ezt, az Ovčar és Kablar hegyek közötti szurdokvölgyet nevezik Ovčar-Kablar szorosnak. A völgy Čačak felőli oldalán a Nyugati-Morava három kanyarulatot ír le, ezekre a meanderekre legjobban a völgy két oldalán lévő hegyek csúcsairól, a Kablar és az Ovčar tetején található kilátópontokról nyílik a legszebb rálátás.

A szorosban halad a Közép- és Nyugat-Szerbiát összekötő 5-ös számú főútvonal, illetve a Kraljevo-Čačak-Požega vasútvonal is. A szoros és környezete „szerb Athosként” is ismert, ugyanis a területen a XIV. századtól kezdődően mintegy 300 kisebb-nagyobb kolostort és templomot építettek. Habár manapság már csak tucatnyi kolostor működik a szoros és környezetének eldugottabb részein, mégis Szerbia egyik legjelentősebb vallási központja az Ovčar-Kablar szoros. Ez a mintegy tíz kolostor a XV. és XVIII. század közötti időszakban, a török megszállás idején épült, s ezeknek a kolostoroknak a falai között tartották életben a szerzetesek a szerb nyelvet és kultúrát.

 

A szorosban 1954-ben két kisebb vízerőművet is létesítettek, az egyik, egy hegy belsejében kapott helyet Ovčar Banja szélén, a másik a Međuvršjei-vízlépcső, amely mögött felduzzasztották a Nyugati-Moravát és létrehozták a Međuvrško-tavat. A tó partján számos hétvégi- és horgászház épült, néhány úszó éttermet is találunk, ahol halspecialitásokat kóstolhatunk meg. Ezek az éttermek elsősorban tavasztól őszig üzemelnek.

 

A völgy központi részén található a kicsi Ovčar Banja település, amely a környék felfedezésének kiindulópontja lehet. Ide nemcsak autóval, hanem vonattal is eljuthatunk és a településen különféle szálláslehetőség közül választhatunk. A Hotel Kablarhoz melegvizes termálmedence is tartozik, hiszen a településen 37 fokos, mozgásszervi problémákra ajánlott gyógyvizet is találtak.

A település szélén működik egy alacsony kategóriájú kemping, ahol lehetőség van sátrazásra, de bungalók is bérelhetőek. A kemping májustól szeptember végéig tart nyitva.

A vasútállomás közelében, a Kablar-hegy sziklafala alatt üzemel a Dom motel, ami tulajdonképpen egy turistaház, egyszerű, de tiszta szobákkal és melegkonyhás étteremmel, amelyhez nyáron egy vízparti kertvendéglő is társul. Ez a szálláshely fekszik a legideálisabb helyen, innen indulnak a Kablart és Ovčart megmászó túraútvonalak, s innen tudjuk megközelíteni legegyszerűbben a környező vidék kolostorait (akár gyalogosan, akár biciklivel).

Ovčar Banja belterületén ezen túlmenően számos apartman és magánszálláshely közül választhatunk – elsősorban a nyári főszezonban.

 

Amennyiben túrázni szeretnénk, keressük fel a Kablar vagy az Ovčar kilátópontjait!

 

Aki viszont ódzkodik a nagy szintkülönbségtől, de szeretne felkeresni néhányat a közelben található kolostorok közül, induljon el a Nyugati-Morava bal partján futó keskeny és gyér forgalmú aszfaltúton. Ez az út egyébként az 1970-es években megszűntetett keskenynyomtávú vasútvonal egykori nyomvonalán halad. (Ezt váltotta ki a nagyvasút, amely jelenleg is használatban van.) Érdemes magunkkal vinni egy elemlámpát, mert rövidebb alagutakon is át kell haladnunk az aszfaltúton történő séta során.

 

Utunkat szintén a Dom moteltől kezdhetjük. Innen egy gyalogos aluljárón keresztezzük a vasutat, majd nem kelünk át a gyalogos függőhídon, hanem bal felé fordulunk. Az aszfaltút elhalad a nagyvasúti alagút mellett, majd pedig szorosan a Kablar sziklafala mellett fut. Áthaladunk két, nagyon rövid, sziklába robbantott alagúton, majd elsétálunk az alagútból kilépő és a Nyugati-Moraván átkelő vasúti híd alatt. Hamarosan megpillanthatjuk az első kolostort, a Nikolje kolostort. Vagy itt, egy földúton vagy valamivel később egy jobbra lekanyarodó aszfaltúton érhetjük el a bejáratát.

A kolostor megtekintése után továbbindulhatunk az aszfaltúton. Elhaladunk a Kablar kulcsosház épülete mellett, majd kb. 1,5 km megtétele után útkereszteződéshez érkezünk. (Közben utunk ismét áthalad egy-két alagúton!) Nagy méretű, barna táblák jelzik a kolostorok felé vezető utat, szerb és angol felirattal. Az útkereszteződésnél forduljunk jobbra, ugyanis ez az út elvezet a Nyugati-Morava meandere közé ékelődő kis félszigeten található két kolostorhoz. Helyenként már rápillanthatunk a folyó első, nagyobb kanyarulatára.

Megtekinthetjük a kis dombon álló Uspenje kolostort vagy elzarándokolhatunk a Jovanje kolostorhoz. Mindkettő női kolostor.

A dombtetőn álló Uspenje kolostor a nagyobb területű; egykoron itt állott egy hatalmas harangtorony, amelynek kongatását a kb. 20 km-re lévő Čačakban is hallani lehetett. A kolostortól szép a kilátás a Nyugati-Morava egyik kanyarulatára, de feltekinthetünk az Ovčar tetejére is.

Jovanje kolostort a XVI. században említik először, s sokáig a szoros kolostorainak fő adminisztratív központja volt. A Nyugati-Moraván létesített vízlépcső átadásakor a kolostorhoz tartozó terület egy része elárasztás alá került, így a kolostor régi épületének maradványai is víz alá kerültek.

 

A félsziget két kolostorának megtekintése után érdemes visszafordulni Ovčar Banja felé. Ez a kirándulás jelentősebb szintemelkedés nélküli és oda-vissza kb. 7-8 km-es gyaloglást jelent.

 

Aki felkeresi az Ovčar-hegy csúcsát, túrája során két kolostort fog érinteni. Az egyik a függőhíd főút felőli oldalán elhelyezkedő Preobraženje kolostor. Ennek alapjait 1528-ban építették, azonban az 1910-es években, a keskenynyomtávú vasútvonal építési munkálatai miatt lebontották. Mai helyét és arculatát 1938-ban kapta meg.

A Sretenje kolostor az Ovčar-hegy eldugott részén épült, a jelzett túraútvonal is elhalad a kolostor mellett. Nekem, személy szerint, ennek a kolostornak az elhelyezkedése nyerte el legjobban a tetszésemet.

 

Ovčar Banja település határában is működik egy kolostor, Blagoveštenje. Ez néhány perces sétával megközelíthető, csak induljunk el az élelmiszerbolt mellett található úton. A kolostor felé vezető utat egy hatalmas, barna alapszínű tábla is jelzi. Ez a kolostor az Ovčar-Kablar szoros legrégebben megmaradt kolostorainak egyike. Közelében helyezkedik el Ilinje kolostora, ez szintén Ovčar Banja központjából közelíthető meg.

 

A felsoroltakon túl működő kolostor még: Vaznesenje és Vavedenje a Nyugati-Morava jobb partján, az 5-ös főút közelében; Szent Trojica az Ovčar-hegy lejtőjén, Sretenjétől nem messze; és Kađenice barlangtemplom.

bottom of page