top of page

Bács vára

Bács várának romjai
 
A képre kattintva galéria nyílik meg!

Amennyiben Apatin megtekintése után dél felé indulunk a Duna mentén, érdemes kitérőt tenni - a nem közvetlenül a folyó partján található - Bács várához.  Az Apatin és Újvidék között mintegy félúton fekvő település kb. 15 km-re van a Duna partjától.

 

Bács mintegy 6000 lakosú kisváros a Vajdaságban. A település első említése 1111-ből való, vára I. (Szt.) István korától ispánság és a vármegye névadó központja. A vár romjainak meglátogatása miatt mindenképpen érdemes útba ejtenünk a települést, hiszen az Alföld középkori téglaépítészetének egyik legjelentősebb emléke található a város határában.

A bácsi vár a feltételezések szerint egy korábbi avar vagy szláv földvár helyén épült. 1192-ben említik először, később a XIV. század közepén, Károly Róbert idején megerősítették, amelynek célja a délről jövő támadások feltartóztatása volt. A XV. században tovább bővítették és reneszánsz stílusban átépítették. Az 1514-es parasztháborúban megért egy kisebb ostromot, de a parasztok nem tudták bevenni a várat. A törökök 1529-ben foglalták el. A török kort követően, 1704-ben II. Rákóczi Ferenc csapatai megostromolták de teljesen nem tudták bevenni. A császáriak viszont 1705-ben – elvonulásuk előtt – robbantásokkal használhatatlanná tették. Ezután Bács lakói kezdték elhordani a köveit építkezéseikhez. Bár már a XIX. században védettség alá helyezték, 1960-ig raktárnak használták a megmaradt lakótornyot. Ezt követően állagmegóvási munkálatokat hajtottak végre és a lakótornyot is felújították. Ma a vár romjai szabadon látogathatóak.

 

Megközelítése:

 

Újvidék felől a 7-es és 18-as főutakon közelíthető meg, Zombor felől szintén a 18-as úton érhető el.

Amennyiben Szerbián át vagy Szerbia délebbi területeire utaznánk és szeretnénk elhagyni az egyhangú autópályát és egy kisebb vajdasági kört tenni (amely során Bács várainak romjait is megtekintjük), érdemes Hercegszántónál átlépni a határt és Zombor felé autózni. Másik lehetőség, hogy a magyar M5-ös után a szerb oldalon, Szabadkánál elhagyjuk az autópályát és a 17-1-es úton Bajmok – Zombor irányában nézünk körül Zombor nevezetességeinek meglátogatása után Bács még kb. 50 km a 18-as úton Bačka Palanka – Újvidék irányába, ahol – ha akarunk – újból rátérhetünk a Belgrád – Niš autópályára. Természetesen fordított irányban is bejárhatjuk a félkört.

 

Azok, akik a Duna-menti kerékpárúton bicikliznek dél felé, Bačko Novo Selo településnél hagyhatják el a folyómenti útvonalat és az innen Bácsra vezető mellékúton tehetnek egy oda-vissza 30 km-es kitérőt.

 

Tömegközlekedéssel:

 

Egy használaton kívüli vasúti szárnyvonal érinti csak a várost, így az autóbusz a legjobb megoldás. Újvidékről számos busz indul Bács felé, a menetidő megközelítőleg másfél óra. Zomborból szintén 1 óra 20 perc és 1 óra 50 perc közötti a menetidő. Zombor vasúton is elérhető, mind Újvidék és Szabadka felől (Vrbas felől is). A buszmenetrendet a www.polazak.com oldalon kereshetjük meg.

 

bottom of page